vasárnap, november 11, 2007

P.C.O.

Ez egy másik érdekes szófuvallat, amely mostanság sokat elhangzik.

Píszió.

A helyes megfejtést beküldők között semmit nem sorsolunk ki.

Mellékelve egy kis képes segítség, illetve már volt is róla kicsit írva...

Áljósa

A Kispapa a múltkor nagyon megijedt. A kiscsajszi ugyanis valami Áljósáról kezdett beszélni. Áljósa.

Ki lehet ez? A kis Blanka valami orosz cimborája? Valami maffiózó csávó, aki próbálja elcsábítani Kispapa szeme fényét? Valami játszótéri jampec, aki a kis műanyag motorjával próbálkozik szédíteni a hintázó csajokat?

Sok-sok kérdés merült fel hirtelen. Majd fény derült a titokra.

Mint kiderült, az Áljósa, az áljosa, azaz nem ki, hanem mi.

Aljósa = hálózsák.

4 napos pihi= fosi

Jól telt Kispapáéknál a négy napos giga hétvége, szegény kiscsajszi végig hányta és fosta magát, ágyát, és becses szüleit, szegényke. Na, de csak szépen sorjában.

Szerda este még kicsi keresztlánya a mamának és Kispapának aludt itten, meg becses nővére, Luca, ugyebár. Szépen szót is fogadtak, a Kispapa mesélt nekik valami kamu mesét, sötétben, fejből. Természetesen olyat, aminek a végére már minden állatka aluszik...

Még csütörtök délelőtt is minden rendben volt, az egész éccaka kezdődött. Egy nagy öblös köhögéssel, majd hányással, amikor éppen az igazak álmát aludta - volna - Kispapa. Aztán reggel már lázas is lett a szentem, majd jött a fosi, és így tovább.

Persze enni-inni sem nagyon tudott-akart a kiscsajszi, úgyhogy csak kisebb közelharcok, lefogások, középkori kínzóeszközök bevetésével sikerült beléjenyomni egy kis vizet, csokigolyót, s egyéb, rengeteg tápanyaggal bíró eleséget. Valami okból kifolyólag az alkoholmentes sör jobban csúszott neki, meg a szénsavas áványvíz. Érdemes ezt kipróbálni.

Mama és Kispapa felett szinte folyamatosan ott lógott: "Na, ha még egyet hány, hát tuti visszük az ügyeletre" - de amikor ezen szavak kimondóttak vala, a kiscsajsziban maradt bent egy kis folyadék, az akció elnapolódott.

Vasárnap már relatíve nyugiban telt, csak szerényebb öklendezésekkel kísérve, kisebb folyékony kakival.

Ekkor fosott a Kispapa először. De ez már egy másik történet.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...