hétfő, augusztus 31, 2009

Ovi - 1. nap

A nagy nap megtörtént, ma volt az első official nap az oviban. Itten a beszoktatás meglehetősen zanzásításított. Első nap két óra, második nap két-három óra + ebéd, harmadik nap pedig már teljes, egy kis alvással megspékelve. Aztán mehet ki merre lát. Az óvónénik kedveseknek tűnnek, habár sokat a szülők nem lehettek ma bent.

Reggel 9 előtt érkeztek Kispapáék, segítettek Blankának átvenni a benti cipőt, levenni a ruhát, aztán a kiscsaj lassan rájött, hogy ő bizony itt marad, míg drága szülei nem. Lassan sírásra is görbült a szája, s utána már csak a csukott ajtó mögül hallották Kispapáék a lassan hörgésbe fulladó ordítást.

15 perc után is. Azért valamelyest megnyugató volt, hogy akadtak sorstársak, például már a belépés környékén ordítók, csendesen sirdogálók, stb.

A Kismama 11 körül ment a csajért, aki sokat nem volt hajlandó mondani a bent töltött órákról. Azért valamiképpen evett valamit, volt pisilni - persze a kis wc-ken -, tutujgatta az egyik óvónéni, meg egy kis babakocsizás is akadt, ami egy kis konfliktust is okozott, de ezt Inspector Kispapa Gadget még nem nyomozta ki.

Ahogyan az se, hogyan került az ovi közelébe egy "bomba".

szerda, augusztus 26, 2009

Ovi-warm up

Úgy tűnik, Kis Blanka szerencsésen meggyógyult, hála az orvosságnak és gondos szüleinek. Egyébként meglepő nyugalommal telt az itthon töltött 3 nap, így 1 gyerekkel. Szinte pihentető volt, s habár Kispapának kedden - amikor általában otthon szokott alkotni, de mekkorát! - délelőtt Blankával három lego-duplo házat kellett építenie, egy idő után a drága gyermek egyedül is eljátszódott. Azután evett, aludt, s Kismama át is vette a teendőket.
Emelett pici Boji remekül érezte magát Tóalmáson Ádival és Jamamáékkal, a szókincse állítólag rengeteget bővült, vagánykodott, strandolt. Azért Kispapával telefonon még nem kommunikált.
Na de ovi.
Blankának megtörtént az első ismerkedési napja az oviban, egy szerény orvosi alkalmassági vizsgálattal, és jel-választással egybekötve. Blanka már napok óta a Mackó jelre pályázott, az ok ismeretlen. Miközben Kismamáék sorban álltak - ültek - Kispapa megbírkózott a feladattal. Megvadult kismamák és drága, nyálcsorgató gyermekeik közepette lecsapott az óvonénik mutatta papírra. Rámutatott a maci-szerű jelre, s mondta tessék mellé írni Blanka nevét. We got it!
Ezután következett az ismerkedés az óvónénikkel, néhány sorstárssal, a Süni csoport saját termében. Volt ott kis játszás, gyurmázás, persze szigorúan szülők jelenlétében. Kispapa néhányszor kiállt B1 mellett, például visszaszerezte az egyetlen babakocsit neki, s empátiával, toleranciával meggyőzte Blankát, hogy szegény másik kislány is had etesse meg a kis szerencsétlen babáját az etetőszékben, mielőtt azt Blanka kihajítja azt a székből. (Na jó, nem is akarta kihajítani, csak elsőre...)
Blankának legjobban a kis WC tetszett, amit vagy négyszer meglátogatott az ott töltött 1,5 óra alatt.
A délelőtt vége fele már egészen felengedett a kiscsajszi, mikor is egy kisfiú (akit előtte nem is látott a kiscsalád) se szó, se beszéd odafutott Blankához, átölelte, az arcára nyomott egy puszit, majd a "Szia baba" köszönéssel kiviharozott a teremből anyukájával együtt. Kismamánál jobban csak Blanka illetődött meg jobban, aki szegényke kislányos zavarában a mama szoknyájába fúrta az arcát, elvörösödött, és könnyes szemmel csak annyit mondott: pisilni kell (mostanság, ha Blanka zavarban van, vagy izgul, mindig pisilni akar menni...)
Az ovi hivatalosan hétfőn folytatódik, de akkor már élesben, részben szülők nélkül...

hétfő, augusztus 24, 2009

Holiday suspended for Blanka

Ahogy a jó magyar közhely is mondja: ember tervez.

Tóalmásról hazafele az úton Kispapa és Kismama azon morfondírozott, hogyan lehetne Blankára kicsit több időt szentelni, ugyanis a kicsi lány lelke az elmúlt hónapokban mintha sok vihart élne át. Pár hete a napi 10 hiszti, őrjöngés garantált, pláne ha valami nem az ő akarata szerint történik, az irigység és a nyávogás nagy szerepet tölt be kis életében. Ha például elesik, akkor a legkisebb sebesülés miatt is fél órát zokog, de ha bárki érinteni meri akármelyik kedvenc játékát, különösen a Srácokat, akkor szintén megy a cirkusz.

Ezen jelek mögött Kispapáék a 3 évesek életkori sajátosságaik mellett, Blanka szorongásait vélik felfedezni, hiszen rengeteg új dolog következik be most kis életében. Itt van ugye az ovi, amit nagyon vár, és habár itthon nincs túlbeszélve az ovikérdés, nyilván tart tőle. A másik pedig B3 érkezése. Akit szintén nagyon vár, de azért néhány negatív hatását már most érzi: pl. a Mama miért nem nagyon tudja őt emelgetni…

Szóval Kispapáék épp a megoldáson törték a fejüket, mikor is tegnap megszólalt a Kismama telefonja, és a vonal végén Jamama közölte, hogy a Tóalmáson nyaraló KisBlanka belázasodott, nagyon nyűgös, étvágytalan. Vasárnap este lévén orvos nincs, így Kispapáék gyorsan osztottak, szoroztak, és úgy döntöttek, behozzák kicsi elsőszülöttüket. Részben azért is, hogy a szintén ott nyaraló Borit és Ádit ne fertőzze meg, másrészt viszont, hogy inkább szülei közelében gyógyuljon a kis beteg.

Így történt hogy KisBlanka lélekgondozása tegnap este megkezdődött, amit már most láthatóan nagyon élvez. Hiszen a Mama egész nap vele van, csak rá figyel, esténként pedig hárman vannak Kispapával, mint a before Bori időkben.

Blankának mint kiderült, mandulagyulladása van, ami lehet, hogy kezd a fülére húzódni, így most antibiotikumot kap, hogy minél előbb rendbe jöjjön, és hétfőn, újult erővel megkezdhesse óvodai pályafutását.

szombat, augusztus 22, 2009

B3 news

Nagy hírekkel még nem tudunk szolgálni B3-ról, aki még csak a 17. hét kezdetén jár. Túl sok életjelet még nem ad magáról, illetve Kismama már érezni vél némi mozgást időnként, de azért a nagy giga rugások még váratnak magukra. Addig pedig élvezhetik a terhesség egyéb kellemes velejáróit, a rendszeres migréneket pl., amik még mindig nem kegyelmeznek.

Egy jó hírrel azért szolgálhatunk, az AFP tökéletes lett.

Legújabb hírek B3-ról szept. 3. után várhatóak, akkor lesz ugyanis a nagy nagy genetikai és szív Uh-k, ahol talán már az is kiderül, hogy milyen névvel készüljenek Kispapáék.

Sziget, betegség, miegymás

Az elmúlt héten mindkét csajszi lebetegedett, így, ovi előtt. Nagy para nem volt, egy két orrszívással, kis lázzal, nyűgösködéssel megúszták Kispapáék a hetet.

Vasárnap sikerült Kispapának és Kismamának lepasszolni a kis gyönyörűségeket 1 estére, az épp 5 másik unokát nyaraltató nagyszülőkhöz, Tóalmásra, és 3, hosszú év elteltével kilátogattak a híres nevezetes Szigetre. Persze a Kismama aggódott, hogy a megvadult punkok és rockerek gömbölyödő pocakját majd sörhasnak nézik, és nem figyelnek, de szerencsére minden baleset nélkül megúszta az estét, és talán B3 is élvezte a Faith No More-t anyukája pocakjában. Volt az elején egy vicces momentum, mikor Kispapa és Kismama épp leszállt a hajóról a Sziget bejáratánál, az egyik ellenőr pont a Kismama táskájának alkohol és egyéb tartalmáról érdeklődött. Még az sem tartotta vissza, mikor Kismama finoman megjegyezte, pocakjára mutatván, hogy „Látod?”. No mercy, ki kellett nyitni a táskát…A szabály, az szabály, és különben is mindig a terhesek és a kisgyerekes mamák a legjobb csempészek…

A Sziget másnapján a kiscsajok ismét visszatértek, vírusaikkal együtt, amik szépen átvándoroltak először Kismamába, majd Kispapába, akik felváltva próbálták a frontot tartani. De sikerült, senki sem szenvedett maradandó károsodást, még a szülők sem amortizálódtak le teljesen a rövidebb hétnek köszönhetően.

Aug. 20-a békésen telt, délután egy kis Orczy kertezéssel, fagyizással, majd másnap kilátogatott a kiscsalád Tóalmásra, ahol ott volt Kismama mind a 2 testvére, csatolt részeikkel és az összes gyermekükkel, a 6 büdösbogárral együtt. Kispapáék másnap pedig hazaindultak, hogy megkezdjék munkás hétköznapjaikat, kislányaik nélkül, akiket otthagytak egy utolsó nyár végi nyaralásra Jamamáékkal, és Ádi unokatesóval. Persze Blankát hétközben be kell majd hozni egy délelőtt erejéig, hisz ismerkedési és jelválaszatási délelőtt lesz az oviban, ami hivatalosan aug. 31-én indul majd, és onnantól új időszámítási rendszer költözik Kispapáék életébe

hétfő, augusztus 10, 2009

Tóalmás, Millenáris

A pénteki borzalmakat kihevervén a kicsi család kilátogatott Tóalmásra, hogy meglátogassa az ott nyaraló családtagokat, és egyben felköszöntse Gyuri Japapát , Máté unokaöcsit és a Kismamát.

Persze ott volt az összes „büdösbogár”, alias Blanka unokatesói, Andristól egészen Ádiig. Nagy volt az öröm, Blanka és Ádi egész nap a homokozóban vagy a medencében időztek, persze közben egy 3 órás alvás is dukált nekik. Borika pedig a maradék ribizliket ette le a bokrokról, és rendszeresen bepánikolt a kertben szabadon járkáló, amúgy nagyon is gyermekbarát Noki kutyától. Persze amint 3 m-en kívül volt a kutya, rögtön nagyon érdekelte.
Délutáni tortázás után még nagy játszás a kertben, majd fürdés, és jó későn hazaindulás. Kocsiban persze nem aludtak a kis Drágák, cserébe viszont reggel 8ig csend volt.

Vasárnap már nyugisabban telt, a délelőttöt a Millenárison töltötte a család Borika keresztszüleivel, Marcival, Zsófival és Gergő babával. Aki már nem is baba, hanem komoly 15 hónapos nagylegény. Igazi piknik hangulat volt, a gyerekek játszóztak, a szülők néha a pléden üldögéltek, gyakrabban rohantak a gyerekek után, fogyott a kávé, a pogi, a sör. Az ebéd és a délutáni alvás már itthon érte a kiscsajokat.

Soha rosszabbat.

Kontroll

Blankával kicsit több, mint 1 éve már részt vettünk egy kivizsgáláson a sok asztmás hörghurut miatt. Ennek a vizsgálatnak az eredménye poratka allergia és némi IgA hiány igazolásával zárult. Az utóbbi a kicsit parásabb, ugyanis ezen immunérték hiánya felelős a különböző légúti nyavalyák nagy részéért, amiből kis Blankának emiatt bőven kijut. Eddig teendő nem volt vele, csak az immunerősítés, ezerféleképen, a hagyományostól a homeopátiáig terjedően. És a remény, hogy majd kinövi.

Az elmúlt év egész tűrhetően telt betegségek szempontjából: durva, fulladós hörghuruthoz hál’Istennek és homeós Orsinak köszönhetően nem volt szerencsénk, bár a takonykór elég gyakran előfordult. Ráadásul amint az egyik kiscsaj benyal valamit, a másik rögtön megkapja és vica versa. Annyi azonban látszik, hogy míg Borika 3-4 nap alatt lenyomja a náthát, Blankánál a szimpla orrfolyás 2 hétig is eltart.

Na szóval, hogy ne szaporítsuk a szót feleslegesen, így óvoda előtt eme érték és az allergia ismét kontrollra szorult. A pénteki délelőtt ennek fejében a Bókay u.i gyermekklinikán telt, ahol 2 órás várakozás után következett a már jól ismert alkar szúrkálás, hogy milyen allegénre is pirosodik be a kiscsajszi keze, illetve utána a vérvétel sem maradt el. Mondani se kell, kis Blanka, aki eddig sem volt nagyon orvosbarát ( még jó hogy a családjának egyrésze orvos …), nem díjazta a szurkálós műveleteket, üvöltött mint a sakál, de aztán kedves szüleinek sikerült megnyugtatni.

Az eredmények pedig: vérkép oké, allergiát kinőtte visszafejlődött, vagy nem is volt, csak anno elrontották a mérést, nem tudni...Ellenben ez az IgA szint még mindig alacsony. Emelkedett ugyan tavaly óta, de a 3 éves korban szükséges minimális 0,5 szintet nem éri el, az övé csak 0,4. Állítólag ez nagyarázza a sok, elhúzódó náthát, hurutot.

Pulmonológus néni szerint az ovi elég kérdéses, nem tudni bírni fogja e, házi doktornéni és homeós Orsi szerint simán, illetve egy próbát mindenképp megér, max. ha nagyon beteges, gyakran itthon tartjuk….Addig pedig jön a Ribomunyl kúra, megspékelve egy nagy adag homeós bogyóval és egy kis biorezonanciával.

szerda, augusztus 05, 2009

Képes beszámoló













Élménybeszámoló 2.0

Day 6. Csüt.

Mivel a migrén Kismama fejében még mindig tombolt, így Kispapa nem jutott egyedül messze a csajokkal, de sebaj. Volt a kertben nagy pancsolás, homokozás, srácozás, locsolás, du. nagy alvás, majd fagyizás, és este egy kis séta, ahova immáron a Kismama is tudott csatlakozni.

Day 7. Péntek

A mai nap már eseménydúsabban telt, délelőtt hatalmas pancsolás a Balatonban, sarazással, lasztizással, palacsintázással egybekötve. Majd a du. alvás után a Kiscsalád ismét felkerekedett Balatonfüredre, ahol is részt vettek egy 1 órás sétahajózáson. Kispapáék nagyon izgatottak voltak, hiszen a lányok még sosem ültek hajón, habár a Blanka már régóta vágyott erre az élményre. Bármikor áthajt a pici kocsi a Duna felett Budapesten, Blanka mindig hajózni akar. Szóval hajó elindult, de a nagy extázis elmaradt. Tetszett nekik persze, de Blanka inkább bent csücsült Kismamával, nem nagyon akaródzott neki kimennie, Borika pedig állandóan a bár felé vette az irányt, pontosabban az oda vezető lépcsőzést élvezete nagyon. A vége fele azonban Blanka kimerészkedett a Kispapával a fedélzetre, és talán mintha oldódott volna.

A nagy élményt viszont a hajózás utáni szökőkutazás nyújtotta. A füredi mólon épült ugyanis egy szuper szökőkút, mely nincs elkerítve, a betonból több lukon át tör ki a víz. Mondani sem kell, az összes Fürdene fellelhető gyermek ott rohangált bugyiban, meztelenül vagy épp fürdőruhában a vízcsóvák között, köztük persze Kispapáék kiscsajai is.

A vizezés után persze ismét egy kis fagyi dukált, majd az este már Csopakon érte a családot

Day 8 - 9. szombat-vasárnap

Az utolsó 2 nap a non stop strandolás,a kacsaetetés, a séták és a hazafelé készülődés jegyében telt. Vasárnap még meglátogatta a családot a nyaralását megkezdő Józsi Japapa, akivel a finom ebéd után még egy búcsú fagyizás is dukált a híres csopaki cukiban, amit különösen Blanka évezett, hisz ismét hódolhatott a kedvencének a híres ún. Méhecskés fagyinak. A fagyizás után Kispapáék felpakolták a kicsi kocsit, és még a nagy dugót elkerülendő, Budapest felé vették az irányt.

vasárnap, augusztus 02, 2009

Élménybeszámoló 1.0

Day 1.

Mielőtt Kispapáék leértek volna Csopakra, bekukkantottak Jozi frissen született hugicájához, akit Kispapa még nem is látott. Liza baba persze aludt, de azért egy kicsit lehetett belőle így is látni. A kiscsajok is nagyon odavoltak, ismerkedtek az új feelinggel, pláne Borika, akinek eddig ugyebár nem volt még kistesója.

1-2 körül azonban már nyikorgott a csopaki kertkapu, és elindult a nyaralás. A kipakolás után lassan meg is érkeztek az első vendégek, KisÁbel és b. szülei. Egy kis koraesti buli után alvás, de a szülők még kicsit „pörögtek” a konyhában, ill. a hársfa alatt.

Day 2. Vas.

A reggeli kelés úgy ahogy sikerült, Borika azért –habár nem igazán ébred fel-de éjszaka néha-néha nyivákol, de némi ujjszorítás és cumi visszaadás után visszaalszik. Legalább már nem kajál a Drága éjjel. De így is felkel 6-7 körül és követeli a gyomrába a jussát, de jóesetben visszaalszik még kb. fél 8-8ig, rossz esetben Kispapáék ujját szorítva dumálgat kettejük között. Blanka hozza a szokásos 8 órás kelését, részéről no probléma. Szóval egy kis reggeli bevásárlás után elindult a nap, az ebédre kerti sütögetés lett beütemezve, előtte pedig strandolás a szuper, feltöltött baba-barát strandon. Du. Kisábelék hazamentek, csajok részéről kis alvás, majd kis fagyizás, és ezután érkezett a füredi friss házaspár, Zita és Gergő, akikkel szintén jó későbe nyúlt az este.

Day 3. Hétfő

A reggeli nehézkesebb kelés után Kispapáék a Mr. Házaspár nyomába léptek, igaz utóbbiak bringával, míg a kiscsalád autóval Füred felé, egy vadregényes házikóba. A csajszikat a du. már egy szuper strandon érte (Sajkod), gyönyörű erdősávval, pár kullanccsal, amit azért könnyen sikerült kiszedni Blankából, de okozott egy kis aggodalmat. Azért volt egy kis vízi bringázás is, a gyerekek életében először, ami jó kis kalandnak tűnt, pláne mikor oldalról kapta a hullámokat a verda. Blanka nagyon élvezte, még a csúszdáról is csúszott egyet. Többet azért nem, biztos ami biztos.
Néhány lángos és liter ásványvíz után irány Csopak, és jóéccakát.

Day 4. Kedd


Egy kis családi banzáj volt eme napon, a környéken lófráló „hülyéskedős” Zoli (Kismama egyik bátyja) és asszonykája, Zsuzsi, ill. Edit jamama és Gyuri japapa tértek be látogatóba. Persze volt strand, hatalmas fürdés, amit mindkét kiscsaj nagyon élvezett. Sőt Blanka Zolival még a nagy csúszdára is felment, de félúton azért visszatáncolt, így a Kispapával a vízből nézték, ahogy Zoli belecsobban a Balatonba.
Egy kis könnyed esti vendéglátós, undok pincéres-pedig korábban jobb volt itt a tapasztalat- vacsi után újra négyesben a Kispapa family.

Day 5. Szerda

Sajna a Kismama migrénnel küzdött, kimaradt a strand, de a szuper kagylós kis medencében nagyon pörögtek a csajok. Az egyik felében víz, a másik felében homokozás, dagonyázás-mint Lapka, a kismalacka. Ebéd után alvás, aztán újra kerti locs-pocs. Borika is nagyon élvezi, habár korábban úgy tűnt, ő nem lesz olyan vizesnyolcas, mint a nővérkéje. Akit amúgy mindig, mindenben utánoz. Kedvenc szava mostanában az „átok” (átok), míg Blanka szavajárása: „veled is csak többen vagyunk”. (nem, nem kell megijedni, Kispapáék nem így beszélnek drága kislányaikkal, csak szeretnek idézgetni filmekből, a kis papagáj lányok meg mindent megjegyeznek.)
Amúgy Csopakon egyik kedvenc játékuk a Kispapa egykori szuper Playmobil vára, amiket srácokkal (by Blanka- értsd: Playmobil figurák) népesítenek be. Persze az „együttes élmény” még hagy kivetni valót maga után. (azaz 5 perc után mindig veszekedés a vége, általában kisBlanka irigykedése miatt)

Ja, breaking news of Day 5. A vértesztes down szűrés eredménye smseben megérkezett, és negatív lett. Ez a para letudva…

Beszámoló folyt köv. és a képek hamarosan.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...