kedd, november 30, 2010

Zsófi 10 hónapos

Habár 31-e nincs novemberben, de Zsófika mégiscsak öregszik, és időközben 10 hónapos lett, lassan újabb 1 éves szülinapot ünnepelhetnek Kispapáék.

A fejlődés töretlen, a csajszika napról napra ügyesedik, okosodik, szinte mindennap van valami új produkciója.

A száraz adatokról annyit, hogy kb. 8700 g, hossza még mindig ismeretlen, de nő. 4 foga van, de a többi is biztosan hamarosan érkezik, a nyála egész nap folyik, és állandóan rág.
Mindent berak a szájába, nagyon oda kell figyelni rá, főleg a nővérkék apró játékai miatt. Sokszor kellett már kis bisz-baszokat kihalászni a szájából. A fő kedvence a papír evés, taknyos zsepi majszolás.

Mászik ezerrel, mindenhol feláll, bútorok mellett lépeget, és néha néha már kapaszkodás nélkül is álldogál pár másodpercig. Utóbbi mutatványnál még tapsol is a drága, ugyanis ilyenkor mindig elhangzik  hogy "de ügyes vagy Zsófika", és erre persze reflexszerűen tapsolni kezd.

Tud már integetni, amit büszkén be is mutat mindenkinek. Tudja hol a lámpa, kis ujjával arra mutat, és mondja hogy lá... A "hama-hama" szófuvallat azonosítható még be, ezt tudatosan, minden kajánál használja.

Nővérkéihez hasonlóan nagy parti arc, zenére táncol, rázza a popsiját.

Napi 3-szor kap szilárdat enni, a többi eledele anyatej, nem is hajlandó semmi mást inni. A cumisüveg láttán dührohamot kap, az itatópoharat csak rágja, időnként pici pohárból hajlandó meginni egy-egy korty vizet. A cickót kiköveteli magának. Általában ha nem látja Kismamát, elvan, de amint anyukája a látótérbe kerül, szinte rátapad, fordul a cickó fele, húzza a pólóját, totál extázisba kerülve. Végül is érthető.

Mindezt éjjel is eljátssza 1-szer, 2-szer, szóval drága szülei nem túl kipihentek. Ez biztos annak is betudható, hogy nem szopja az ujját már, és nem is cumizik. 

Az elmúlt hónap újdonsága, hogy szegénykén ekcémás foltok jelentek meg, így most szoros megfigyelés alatt áll, hogy mi okozhatta. Nem valószínű, hogy kaja, mert semmi allergizálót nem kapott még, és nem is fog 1 éves koráig. Egyedül az újonnan bevezetett joghurt, vagy csoki nélküli túró rudi lehet kérdéses, de most minden feketelistára került. Szerencsére Zsófika elvan azzal a kb. 3 fajta gyümölccsel és 5-6 fajta zöldséggel, amit ehet, és étvágyilag nincs is panasz rá. 

Nagyon stramm csajszi, a tesók imádják, persze állandóan nyúzzák, cipelik, lökdösik, és ő csak hagyja. Sőt, élvezi. Egy darabig.

péntek, november 26, 2010

Kötőhártya gyuszi

A Kismama a minap dicskedett szuper erős immunrendszerű Borikájával, aki 3 hetet már lehúzott az oviban anélkül, hogy bármi baja legyen, mikor is ma reggel az a bizonyos Murphy közbeszólt.


Bori szokás szerint 1kor már Kispaáék ágyában landolt, és bár elég zaklatottan aludt, forgolódott, ujjat fogott egész éjjel, Kismama még nem sejtett semmit. Majd mikor reggel feélbredt, mindkét szeme vérvörösen pompázott, és lázas is lett a drága. Persze nem sokáig váratott magára Blanka sem, aki szintén vörös szemmel jelentkezett a szülői ágynál.

Így a drága csajszik szabit kaptak most, hogy a Kismama felváltvava kamillázza és szem-cseppezze őket. A hangulatuk egész jó ettől függetlenül, csak akkor üvöltenek mint sakál, mikor drága szüleik próbálják őket gyógyítani. Kemény lefogások árán megy csak a szempcseppezés.

Feltehetőleg Zsófikánál is hamarosan jelentkeznek a tünetek.

hétfő, november 22, 2010

Hit me baby

Kispapa és Kismama a minap egy estére kiruccantak Kispapa szülinapját megünnepelni Borika keresztszüleivel, és emiatt a kicsalád Edit nagymamáék lakásában töltötte az éjszakát. Nem is volt gond a csajszikkal, Kismama még lefektette Zsófit, a nagyok buliztak az éneklős műsorra Nagypapáékkal, így sikerült Kispapáéknak viszonylag gyorsan meglógni.

Egészen fél 2-ig tartott a mulatozás, és persze Zsófi baba abban a pillanatban ébredt fel, mikor drága szülei megérkeztek Nagymamáék rezidenciájára. Gyors etetés, majd mivel Zsófi nem akart a saját ágyában visszaaludni, Kispapáék a nyugalom érdekében befektették magukhoz. Már úgy tűnt, alszik is, nem mozgolódott, mikor egyszer csak felült és Kispapa egy nagy sallert kapott tőle az arcára. Csak úgy. Ajándékból. "Ilyen állapotban jössz haza?!" Tessék!" Majd mint aki jól végezte dolgát, letette a kis fejét, és aludt tovább.

Az elmúlt hét egyébként egész békésen telt ovi szempontjából. Borika a reggeli sírásokat leszámítva kezd beleszokni az ovis létbe. Gyorsan megvigasztalódik, eszik, játszik, rajzol, jól alszik - "angolul beszél, németül számol" - szóval működik.

Blanka szájából pedig a minap egy olyan mondat hangzott el, ami még korábban sosem: "Mama, mikor megyek megint oviba? Úgy szeretnék már játszani a barátnőimmel, várom már az ovit."

vasárnap, november 14, 2010

Ovi news és a többi

A csütörtök és a péntek hasonlóan telt Borika számára: reggel egy kis sírás rívás, "nekem nem tetszik az ovi", "Jöjjön be a Blanka az én termembe" és társai, de aztán megvigasztalódott a csajszi.

A mama délelőttönként még betelefonált, hogy jöjjön e érte, de az óvónénik szerint nem volt nagyobb gebasz, így bent is aludt a csajszi.

Állítólag nagyon kis megfigyelő, szemlélődő a csajszika, sok gond nincs vele, betartja a szabályokat, figyeli a többieket. Akkor szokott sírni, mikor egyik tevékenységből a másikba kell átváltani, Pl. bejönni az udvarról, vagy más foglalkozást elkezdeni. A vezető óvónéni szerint ez azért van, mert Borika picike még, nincs még 3 éves sem, és még sok neki az input. Hamar elfárad, ez is látszik rajta, akkor is elpityeredik időnként, de hamar meg lehet vigasztalni.

Itthon már talán egyre kevesebbet tiltakozik az ovi ellen, és néha már mesél is, sőt, pár kisgyerek nevét és jelét már mondja is.

A hétvége is sok élményt tartogatott a csajszik számára: szombaton Rita nagymamához volt hivatalos a kompánia Kispapa szülinapját megünnepelvén, ott volt Edit nagynéni és Balázs nagybácsi is. Volt finom pörköltözés, sütizés, némi civakodás a játékokon, de azért jól elvoltak a csajok.

Vasárnap pedig nagy nap volt, hiszen Kispapa és Rita nagymama Bábszínházba vitték a lányokat, ahol a Marcipáncica c. remekművet tekintették meg. Kati néni és Tomi bácsi, Marcipán cica gazdái lelkesen táncoltak, énekeltek, jópofiztak, Marcipán cica, aki oroszlán rokonait kereste, kalandjait Bori és Blanka nagy áhítattal követték.

Blanka végig cumizta az előadást rocker ujjszopási technikájával - hatalmas örömmel töltötte el, hogy a mögötte ülő kiscsajszi is hasonló módszerrel szopja az ujját -, Borika pedig magához híven lassan feloldódva adta át magát  közösségi élménynek. A végén már együtt tapsolt, és énekelt a bábozókkal és a többi megvadult 2-300 drága gyermekkel.

Persze a végén dukált az őszi tündér báb.

szerda, november 10, 2010

Ovi, 3. nap

A nagycsalád együtt indult útnak, ami - hát ugyebár négy csajjal, és még nem is mind festi magát - kissé nehézkesen indult, de azért nagyjából sikerült éppen időben beérni.

Bojika kezdi sejteni, hogy ez talán egy kicsit hosszabb ideig fog tartani, mármint az ovi. Meg a bent-tartózkodás. Borikával a vetkőzés-átöltözés még nagyjából ment, aztán az ovi szuper kis wc-jében, mosdójában tudatosult benne, papáék le fognak lépni. El is kezdett szépen ordítani-sírni, de aztán az óvónénik gyorsan bedobták a mély vízbe. Azaz bevitték.

Miután Kispapáék Blankát is beadták - persze a hölgynél máig tartanak a reggeli, kövér, de csendes könnycseppek - leléptek, Zsófikával. Mint később kiderült, az óvónénik átvitték a Borit a Blankához - egymás mellett, lent van a csoportjuk, a méltán híres Sün(sün-sün) csoport és a később akár nevezetesé válható Maci(maci-maci) group -, hogy kissé megnyugodjék, 10-20 percig együtt játszottak, majd elváltak útjaik. Az elválást állítólag a Blanka is keserűen vette, sírt. Talán az is bennük van, hogyha együtt lettek lepasszolva, akkor miért nem lehetnek együtt. Aztán persze van benne valami, de hát, ha nem is nagy a különbség, másik korcsoport.

De ma már bent aludt Borika is, és Kispapa ment a csajokért kora délután. A Borika nagy örömben tört ki, mikor meglátta nagyszerű édesapját. Felöltözve indultak Blankáért, aki már várta Kispapáékat.

Hazafelé nem volt sírás, csak az eső kezdett el esni.+

kedd, november 09, 2010

Ovi 2. nap

A mai reggel már kicsit döcögősebben indult Borika részéről. Az első mondata az volt, hogy nem tetszik neki az ovi és nem akar menni.

Azért valahogy sikerült időben elindulni és beérni Kispapának,Kismamának és a csajoknak. Borika még lelkesen megmutogatta a polcát, pisilt, kezet mosott, majd mamába kapaszkodva keserves sírásba kezdett. Erre Kismama könnyekkel a szemében átadta Kispapának a csajt és ő átment Blanka öltözőjébe Blankával, míg az erős idegzetű Kispapa szépen átadta az óvónéni kezébe az üvöltő Borikát.

Kispaáék még kb. 5 percig hallották Borikát sírni, de az nagyon hosszúnak bizonyult.

Végül abban maradtak az óvónénikkel, hogy Kismama 11. óra körül betelefonál az oviba, és ha Borika továbbra is sírogat, nem várja meg az ebédet és Kismama hazaviszi.

Szerencsére a telefonon jó híreket kapott Kismama, Bori nyugodtan játszott az udvaron, így csak 1-re kellett menni érte.

A csajszi nagyon jó hangulatban várta a mamát, kicsit mesélt is. Az óvónéni szerint fél 10-ig sírogat(ott), majd utána mintha elvágták volna, minden rendben volt. Tornázott, játszott, (jógázott) szépen ebédelt...

Holnap elvileg ugyanez a menetrend, ha minden jól megy, bent is alszik, bár utóbbiért nagyon tiltakozik. De majd Kismama telefonon érdeklődik.

hétfő, november 08, 2010

Szegény papa

Kispapa elsőszülöttje ma szembesült, rájött a papa nem könnyű sorsára. A csajszi Borival, Zsófival és mamával fürdött a kádban, amikor kijelentette:

"Szegény papa egyedül fiú!"

No comment.

Bori óvodába megy...

Kispapa pici-pici Hercegnőjének élete ma nagy fordulatot vett: elkezdte az óvodát.

Borika már jó ideje lelkesen készült az eseményre, ismerkedett a tereppel, a gondolattal, és nagyjából tisztában is volt vele mi is történik odabent. Mama és a Papa nélkül. Más persze tudni, és más megtapasztalni.

Bori és a Mama tegnap este közösen kiválasztották a pörgős szoknyát, a csini pólót, előkészítették a pótruhákat, benti szandit. stb, és Borika aludni tért.

Reggel kicsit nehezen ment az ébredés, de a varázsmondat - Megyünk oviba - elhangzása után kipattantak Bori szemei. Megitta a kaksiját, minden szó és hiszti nélkül öltözött, adott egy gyors búcsú puszit az otthon maradó Zsófinak és rá vigyázó nagymamának, majd Blankával kézenfogva, drága szüleik kíséretében elindultak az ovi fele.

Beérkezvén a gyors átöltözés, pisilés, kézmosás után már rohant is be a terembe, miután egy gyors puszit dobott a mamának, papának, Blankának. Ahogyan a nagykönyvben meg vagyon írva.

Kismama és Kispapa még fülelt egy ideig, de semmi sírás nem hallatszott, és miután Blanka is bement a termébe, a szokásos rituálék után, néhány kövér könnycsepp kíséretében, mindenki elindult a dolgára. 

Kismamának 11-re kellett Borikáért menni. A csajszi épp az udvaron motorozott bőszen. Kismamának pedig kommandózni kellett egy sort, hogy  a szintén az udvaron dekkoló Blanka és ne vegye észre... Az óvónéni állítása szerint - aki valamilyen oknál fogva Pankázta Borit, míg az öltöztetésnél rá nézett a kispolcra, amikor is rájött, hogy a fagyi név alatt Bori név van - az elején nem volt semmi baj, játszott a csajszi a babakonyhában, babázott, de mikor énekelni kezdett az óvónéni, eszébe jutott a Kismama, és hangosan sírni kezdett. Óvónéni szerint nem volt vészes, a vezető óvónéni később felvilágosította a Kismamát, hogy de, mégiscsak elég vészes volt. De aztán - Borika - nehezen megnyugodott.

Borika azzal fogadta a Kismamát, hogy jó volt, de holnap már nem akar menni, és soha többet sem, neki ennyi elég volt, mert hiányzik neki a Mama. Meg hogy nem tetszik neki az ovi.

Erőt, egészséget!

csütörtök, november 04, 2010

Final countdown

Megkezdődött Borika számára a visszaszámlálás, ez az utolsó itthon töltött hete, mielőtt csatlakozik az ovis társadalom hasznos tagjaihoz.

Oviszsák, ágynemű elkészítve, kimosva, kivasalva figyelnek a szekrényben, a kiscsaj pedig látszólag nagyon lelkes. Még azzal is tisztában van, hogy cumi és Kismama-Kispapa ujjfogás nélkül kell majd aludnia. De így is várja.
A beszoktatás hasonlóképpen elég rapid formában lesz, mint egy éve Blankánál. Hétfőn 2 órát lesz bent szülők nélkül, kedden már ott is ebédel, szerdán pedig már ott is alszik. We gonna see.

Nem Blankával fog egy csoportba járni, de a termük egymás mellett van, így ha nagy gond lenne, biztos kisBlanka besegít. Vagy Bori Blankának.

De addig még itthon dekkolnak a csajok - ugyanis őszi szünet van -, a Kismama igyekezett sok új programelemet beépíteni napjaikba. Még a múlt hétvégén volt egy kis moziziás Kispapával, Kun Ábellel és apukájával, akikkel a Bogyó és babóca c. remekművet tekintették meg. A papák is nagyon élvezték, pláne mikor már tizenharmadszorra csendült fel a sorozatnak szánt, decemberben talán a magyar tévében is felbukkanó sorozat intrója. Talán az egész estés változathoz ezeket ki lehetett volna venni...

A csajok eltöltöttek egy napot nagyszülőknél is, Kispapáék ki is ruccantak este Zsófikával. Volt a héten unokatesózás, nagy játszóterezések, játszóházazások, bringázások, barátnőzések.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...