szerda, október 26, 2011

Ms. Ciciperverz

Akár így is hívhatnánk Zsófikát Bridget Jones után szabadon.

Az már ugye kiderült ebből a nagyszerű blogból, hogy Zsófika a maga 21 hónapjával még mindig nagyon cicifüggő.

Ha pedig nem cicizik, előszeretettel nyúlkál a mama pólójába, hogy valamilyen formában mégis kapcsoaltba kerüljön vele.

De hogy ennyire addiktív a csajszika, az Kismamának is ma tünt fel.

Kismama épp vásárolgatott Fábival és Zsófival, mikor is Zsófika az üzletben meglátotott egy pólót kirakva, amire cicik voltak nyomtatva. Erre a kiscsaj boldogan odaszaladt a pólóhoz, belefúrta az arcát (még talán a folyó orrát is beletörölte), és puszilgatta a ciciket.
Azért Kispapáék remélik, ebből nem lesz rendszer és pláne nem 10 év múlva.....

Boldog a névnap

KisBlanka tegnap ünnepelte nevenapját, ezúton is Isten éltesse sokáig!


Amúgy már egy fokkal jobban van a csajszi és a Kispapa is, most ezért kéretik drukkolni, hogy a család többi tagján már ne jöjjön ki a vírus, mert hosszú idő után Kispapáék végre elmehetnének egyet pihenni pár napra, az összes kiscsaj nélkül, Edit nagymamának és Gyuri nagypapának köszönhetően.

Kispapáék remélik, Murphy szintén elmegy pihenni....


kedd, október 25, 2011

Hányós, fosós, nemcsak babáknak

A történet ott kezdődött, hogy Borika épp 2 hete már itthon dekkol és szórakoztatja a nagyérdeműt.
Köhögéssel indult, ami csak nem akart alábbhagyni, aztán átváltott asztmás hörghurutba, és nagyon csúnya volt a hallgatózás alapján a tüdeje. Majd, mikor már megkapta az egészséges igazolást a múlt hét végén a doktornénitől, egyszercsak belázasodott, újra csúnyábban köhögött, így nem maradt el végül az antibigyó, mert tüdőgyuszi gyanús volt.

KisBlanka az elmúlt 2 hétben mindennap cirkuszolt, hogy egyedül kell oviba járnia (amire Bori rá is játszott minden reggel, hogy "Te nem jössz velünk manótornára, te ovizol," és hasonló kedves megjegyzésekkel).
Szóval Blanka minden reggel sírt, az óvónéniknek kellett lefejteni a mama karjáról,  és produkálta a pszichoszomatikus tüneteket, egyik nap a feje, másik nap a hasa, harmadik nap a füle fájt....

Végül hétvégére mindeki gyógyultnak lett nyílvánítva, és sikerült ellátogatni Zsófi keresztszülőkhöz, A Suzuki családhoz Eszertgomba, ahol újabb kellemes napot tölthettek el Kispapáék.

Hétfőn Borika megkapta az újabb egészségesnek nyilvánítva igazolást, Kismama már tervezte az egy gyermekes hetet, valamint hogy hova fog eljutni majd az idelátogató és pár napig Kispapáéknál dekkoló bécsi unokaöcsivel, Fábival, mikor is délután 3-kor a telefonja megszólalt, és a vonal másik végén Blanka óvónénije közölte, hogy a csajszi a délutáni alvásból felébredve non stop hány és nagyon fáj a hasa.

Még szerencse, hogy a Kispapa dolgozója közel van az ovihoz és gyorsan összekapta a nagyon gyenge kiscsajszit, és hazahozta. Blanka a hazavezető 10 perces úton kb 5-ször hányt még, és itthon sem hagyta alább hajnali 3-ig. Nem maradt meg benne semmi.

Este 8-kor a kórság kitört Kispapán is, aki szintén kidőlt, így Blankával beköltöztek a hálószobába.

Zsófika és Borika viszonylag nyugodtan lefeküdtek, közben Kismama párszor ágyneműt cserélt, mosott, egészen kb éjfélig. Mikor végre kicsit megnyugodtak a kedélyek és a pocakok, Borika jelent meg Kispapáék szobájában és hányt egy hatalmasat a földre. Mivel előtte köhögött egy nagyot, Kispapáék nem tudták eldönteni, hogy vajon ez a vírus, vagy a köhögés miatt van, mert Bojókát elég sokszor meghányatja egy egy öblös köhögés.

 Ő aztán szerencsére rögtön visszaaludt, de persze oviba nem ment, mert megfigyelés alatt van.

Kismama és Zsófi egyelőre úgy tűnik, megúszták, Blanka reggelre már egy fokkal jobban lett, bár nagyon lázas, étvágytalan, de legalább nem hány.

Hát így.

csütörtök, október 20, 2011

Sóbarlang

Itt van az ősz, tombolnak a vírusok, és ahogy az szok' lenni Kispapa familyben, valaki a 3 közül mindig taknyos, köhög és fertőz.
Az elmúlt héten épp' Borika nyomult itthon asztmás hörghuruttal, és persze némi cucc Zsófiba is jutott.

Még szerencse, hogy van közelben van egy sóbarlang, ahová mostanság elég sűrün ellátogat a Kismama a csajokkal, élvezvén a sós levegő jótékony hatását.

A csajok nagyon élvezik: lehet "homokozni" a sóval a játszósarokban, a megvilágított sólámpákon játék husit lehet sütögetni, bújócskázni a relaxálós fotelek - egyszer Kispapa is relaxálna ottan egy hétvégét egyedül - között.

Félhomály, fényterápia, nyugis zene, kénylemes fotelek. Még az anyukáknak is jót tesz/tenne, ha nem kéne fegyelmezni a megvadult gyerekeket.

A múltkor a Kismama épp olyan napon volt ott egyedül a három kiscsajjal úgy, hogy más gyerek nem is volt, csak 2 idősebb ember. Kismama előre izgult, hogy majd a csajok mit fognak odabent rendezni, de csalódnia kellett, kivételesen valahogyan pozitív értelemben. Egy hangos szó, veszekedés nem volt, és a végén a bent pihenő idős bácsi meg is jegyezte, hogy ő még ilyen jó gyerekeket nem is látott.

Azért vazze, mesélhetnénk.


kedd, október 18, 2011

Állatkertezős, babysittelős hétvége

Kispapáék szombat délelőtt pár Báránykás családdal egyetemben kilátogatott az Állatkertbe, hogy még a téli álom előtt megnézhessék a macikat, és egyéb hasznos állatokat. Persze ismét bebizonyosodott, hogy az Állatkert még azért nagy a csajoknak, és jellemző,  hogy a roppant "baráti' családi áras 6000 ft-os belépőért inkább az állatkerti játszótéren nyomultak szivesebben.

De azért volt maci, pingvin, majom, eleánt stb. nézés, kecske és teve etetés, az utóbbi elég gusztustalanul össze is nyálazta Kismama kabátját, kezét és Borikát. Amúgy az állatsimogatást legjobban Zsófika élvezte, ő volt a legbátrabb, simán belenyúlt a kecske szájába. Aztán utána a sajátjáéba is.

Végül egy kis ebéd zárta a programot az állatkerti étkezdében, szintén elég "baráti áron", Gusztival és szüleivel.

Délután aztán 4 gyerekesek lettek Kispapáék, mert báránykás Gusztira vigyáztak, míg drága szülei ügyeket intéztek. A 2,5 éves Guszti először kicsit kiakadt az ötleten, hogy egyedül itt kell maradnia, de a szuper ügyes Kispapáék némi terelő hadművelettel megoldották helyzetet, és a kiscsákó remekül elvolt.

Bár a Kismamát nagyon nem akarta szem előtt veszteni, mindenhova követte, először "Kriszti-Kriszti", majd végül azonosulva a csajszikkal, "Mama,Mama" felkiáltással.

A csajok aranyosak voltak Gusztival, csak néha volt kis harc egy egy könyvért, játékért, de Guszti főleg a vonatok iránt érdeklődött, nem nagyon zavarta a köreiket.

Fél 10 körül megérkeztek Guszti szülők, aztán lassan a csajszik is nyugovóra tértek.

Vasárnap folytatódott a buli Guszti family-val, minek után Guszti a misén közölte Kismamával: "megyek hozzátok", így aztán szuper kis délelőtti program kerekedett, közös reggelivel, ebéddel, és nagy játszással.

Zsófika pedig ismét szerelembe esett Guszti apu iránt (bármikor ha meglátja, extázisba kerül), ki sem mászott az öléből, teljesen átszellemülve ült nála, mintha hipnózis alatt lett volna.


szerda, október 12, 2011

Fog 2.0

KisBlanka túl van élete első komoly fogászati beavatkozásán, kapott egy szép sínt.

Sajnos mostanában a kicsit kajla, de annál nagyobb tragika Blanka mindig kisebb nagyobb baleseteket szenved.

A múlt csütörtöki fogas baleset folyományaként a kiscsajszi tegnap kontroll vizsgálaton járt a fogas doktornéninél.

Minekután előzőleg a doktornéni jól a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon a fogaira, csak pépeset egyen pár napig,és  ha elesik, mindig csukja be a száját, stb. , szombat este a nagy X faktoros tánc közben a másik fenti metszőfogát is sikerült bevernie a saját térdébe, így onnan is ömlött a vér és az a fog is megmozdult.

Az ilyen előményeket figyelembe téve a doktornéni azt ajánlotta, hogy egy sínt kéne felragasztani a csajszi felső metszőfogaira, nehogy idő előtt kiessenek, mert nagyon mozognak.
De ezt akkor nem csinálta meg, mondván Kispapáék készítsék fel kisTragikájukat a fájdalommentes, de kissé kellemetlen beavatkozásra, és majd másnap jöjjenek vissza.

Ma a kiscsalád testületileg felsorakozva elkísérte Blankát a doktornéni rendelőjébe, aki méhecske jelmezben várta kis betegét. A kiscsajt persze ez nem hatotta meg, végigüvöltötte a 10 perces műveletet, viszont sikerült. A doktornéni ragasztócsíkokat tett fel a fogára, és jól eldolgozta őket, majd uv-s szuper ragasztóval odaragasztotta, és tényleg szép lett. Messziről nem is látszik, közelről nézve pedig olyan,mintha az felső 4 fogán fehér fogszabályzó lenne.

Ez most jó darabig fent lesz és segít a fognak visszaszilárdulni, hátha megússza a csajszi a fenti fogatlanságot egyelőre.

Ha már ott volt mindhárom csajszi, akkor a doktornéni vetett egy pillantást Borika fogaira is. Szerencsére a fogaik szépek, egészségesek, viszont Borikának már most látszik, hogy majdan szabályozni kell a fogait a cumi miatt. Addig meg lehet hogy kap egy ideiglenes, kivehető cuccot.

csütörtök, október 06, 2011

Dance

Hogy vidámabb vizekre is evezzenek Kispapáék, a néptáncról még nem esett sok szó ebben a nagyszerű blogban.

A csajszik kb. 1 hónapja kezdték meg táncos pályafutásukat, az ovitól nem messze lévő táncfoglakozáson. Szerencsére mindkét lány csoportjából járnak páran, így nem idegen a közeg számukra.

A lelkesedés nem mindig töretlen ugyan, de a végére általában nagyon belejönnek a csajok. Borika különösen nagyon lelkes és aktív, sokszor ő invitálja nővérkéjét, aki azért eléggé visszafogottan vesz részt az eseményekben.

A legaktívabb közülük azonban természetesen nem más, mint a 20 hónapus kishúguk, aki kezdettől fogva llekesen pörög, forog, utánozza őket, és nagyon élvezi. Szerencsére a foglakozást tartó nénit nem zavarja a kisebbek jelenléte, sőt.

És amíg ma kisBlanka a sebeit nyalogatta,  íme a bizonyíték, hogy kistesói milyen ügyesen táncoltak. (Zsófika szemből látszik, piros pólóban, kék naciban, Borika főleg hátulról, rózsaszín póló, kék szoknya, szőke haj, lófarok)
 

"Táncoló" fogak

Kismama délután összeszedte a nagycsajszikat az oviban, Zsófikástól, nagymamástól és elindultak közösen a néptáncra, ahová lassan 1 hónapja járnak a csajszik.
Az oviban még Borika örjöngött egy szokásosat, hogy összegyűrődött a rajza, mert a Kismama összehajtotta. Fogadkozott, hogy ő bizony nem fog táncolni, de aztán lassan megbékélt a helyzettel és csak sikerült elindulni.

Odaérkezvén a csajok rögtön el kezdtek fel alá rohangálni a többiekkel, nagymama épp elköszönt volna, mikor Blanka elég szerencsétlenül nekiesett egy kislány fejének, és a szájából rögtön ömleni kezdett a vér. Nem is kevés.

Sajnos látszott, hogy érintett az egyik felső foga, mert megmozdult.

Szerencsére az épülettől kb. 5 percre van a szájsebészeti klinika, így Kismama azonnal felkapta Blankát és berohant vele, Kispapa pedig a munkahelyéről odasietett a néptáncra a másik két csajsziért, akikre addig a nagymama vigyázott.

A fogászaton szerencsére rögtön szólították a csajszikát, aki annyira meg volt rémülve, hogy remegett és zokogott, de főleg a vér látványától készült ki.

Aztán egy kedves doktornéni  egy szép, hercegnős plakáttal díszített vizsgálóban megnézte a fogát. Azt mondta, az a nagy szerencséje Blankának, hogy ez még tejfog, és ráadásul ez lesz a soros a következő fogváltásnál, mivel a két alsó már kiesett. Szerencsére annyira nem mozdult el, hogy ki kéne húzni, így egyelőre békén hagyták.

Jövő kedden kell majd visszavinni kontrollra, addig meg csak pépes babakaját ehet.



Viszont a hercegnős vizsgálónak köszönhetően, legalább pozitív élmény volt a kiscsajnak az első fogorvosi látogatás.

Képek





szerda, október 05, 2011

Menő manó torna

Mivel Zsófika már elmúlt másfél éves, a Kismama ismét csatlakozott - immár harmadszorra- a jól bevált, kerületi baba-mama foglalkozáshoz, a menő manó tornához.

There is nothing new under the sun: Ugyanaz a szintén 3 gyerekes anyuka tartja, ugyanazon a helyszínen, ahová anno Blankával, majd Borikával is jártak, sőt Kismama is ugyanaz, csak a gyerek más.

Nővérkéivel ellentétben Zsófika nagyon élvezi, lelkesen pörög, táncol, csörgőzik, utánozza a tigrist, a teknőst, bármit, sőt, ma Kismama öléből átkéreckedett a foglalkozást tartó néni ölébe, és ott nyomult végig.

Lehet, hogy azért mert a nagycsajszik azért idősebb korban kezdtek járni a mamával, amikor már zárkózottabbak voltak, vagy Zsófika az az igazi 3. gyerek, akiknek mindig kell, hogy legyen körülötte élet,  de tény, hogy ő nagyon kis aktív résztvevő.

Egyébként nagyon pörgős a csajszi, egész nap mozog, jönne menne, kivételt képez a délutáni 3 órás alvása.

Itthon nagyon unatkozik, ha a nagyok oviba vannak, hiába játszik vele a Kismama, mindig menni akar, veszi a cipőjét, kabátját és már indulna pl. a szomszéd szintén Zsófihoz játszani, vagy a szomszédnénikhez túró rudit lejmolni, mindegy, a lényeg, hogy menjen.

Az elmúlt pár éjszakát már úgy tűnik kezdte átaludni cici nélkül, ami nagy előrelépés, és ha napközben van program és nem itthon van, vagy nem a Kismamával, eszébe sem jut.

Viszont ha a mama hazajön bárhonnan, a csajszika már fut ki elé, húzza be a szobába, és adja az utasítást: "Mama, kezem, oda-oda, csüccs, cici. " (mama, kérem a kezed, odamegyünk, leülünk és adjál cicit).

És ha nem kap, jön a földönfetrenés. Szenvedélybeteg. Kispapa megérti.




Vadaspark és az ikerlányok

Vasárnap mise után hirtelen ötlettől vezérelve Kispapáék pár Báránykás családdal karöltve kihasználták az utolsó melegnek ígérkező hétvégét, és ellátogattak a Vadasparkba.

Még sosem jártak ott a csajszik, de természetesen az AnnaPetikből már ismerték a helyszínt és nagyon lelkesesdtek a programért.

Nagyon lenyűgözte őket a holló, a bagoly, a róka, a maci, a farka, s de legjobban a kismókusok etetését élvezték.
Még Zsófika is boldogan kiabált a babakocsiból nekik, hogy "Ókus,ókus" és mondta a mamának, hogy" ÉZ Mama, Ókus". (nézd mama, mókus)

Blanka a vaddisznó kajáját látván majdnem kidobta a taccsot, Borika pedig lelkesen gyűjtögette a mások által véletlenül földre ejtett Zoo csemegét a zsebébe, mert gonosz Kispapáék nem vásároltak neki. Viszont kapott szép macis képet, amit aztán másnap bevihetett az oviba, ahol tablót készítettek az állatok napja alkalmából.

A sétát sikerült nagyobb hisztik nélkül lebonyolítani, és kivételesen a hazaindulás sem okozott nehézségeket, hisz délutánra vendégeket vártak Kispapáék.

A szintán Báránykás ikerlányokat, Esztit ,Zsófit, kishúgukat, Nórit és szüleik látogattak el hozzájuk a csajszik nagy örömére.
Blanka és Bori annyira várták őket, hogy már előtte számolták, hogy mennyit kell aludni, míg jönnek, Borika pedig aggódott, mert azt álmodta, hogy nem tudják az utat Kispapáékhoz és majd nem jönnek.

De szerencsésen megérkeztek és igazán kellemes délután kerekedett. Bár nagy közös játszás még nem volt, hisz Eszti és Zsófi 2,5 évesek csak, kis tesójuk pedig 9 hós, de azért némi pizza, süti, és Kéri Kitty gondoskodott a hangulatról.

szombat, október 01, 2011

Villongások, "lába kukucs" és 20 hónap

A kiscsajok közül a héten csak Borika ovizott, Blanka itthon lógott a mamával, mert a hét elején még produkált némi lázat, így Zsófikával egyetemben szórakoztatták a mamát.
Egyébként sokat segített a csajszika, némiképp sikerült lefoglalni a kishúgát, délutánonként meg nagyon élvezte, hogy kettesben lehetett a mamával, míg Zsófi aludt.

Borika hősént indult el reggelente a papával az oviba, persze miután már kiörjöngte magát, hogy melyik ruhát nem akarja felvenni. De szerencsére azon nem problémázott, hogy nővérkéje miért nem tart vele az oviba.
Az óvónénije a héten meginterjúvolta a Kismamát, hogy Borika viszonya milyen Zsófikával, mert párszor lerajzolta az oviban a családot, és Zsófi egyik képen sem szerepelt. Mikor érdeklődtek az óvónénik, hogy hol a kistesó, a válasz az volt, hogy "még nem ment el a mama a kórházba kiszülni, ott van a pocakjában."
Ez azért is érdekes, mert Borika épp, hogy 2 éves volt, mikor Zsófi született, és eddig úgy tünt, nem nagyon vannak emlékképei a korábbi időkről. Az óvónénik szerint egy rejtett féltékenységről lehet szó.
Ami persze nem is annyira rejtett, de koránt sem drámai. A szeretet nagy mindkét csaj részéről, de tény, hogy harcokat vívnak egymással. Bori mindig éppen akkor akar azon játékokkal játszani, amikor Zsófika éppen hozzájuk ér, de hármaskát sem kell félteni, oroszlánként üvölt, ha meglátja nővérkéjét rosszban sántikálni.

Zsófika, a kis lázadó, a héten betöltötte a 20. hónapját, ami nem csak beszédefejlődésére volt nagy hatással, de dackorszakára is.
Mostmár szinte minden szót ismétel, megtanul és rendeltetésszerűen használ, sőt 2 szavas mondatfoszlányok is elhagyják már időnként a száját: pl.: "Papucs ábújt" (értsd: eltünteti a papucsát, hogy ne kelljen felvenni), "Bojó síí",  "Bakka aszik", "lába kukucs" (lukas a zoknija, és látszott a lábujja).
De mutagatja és mondja a testrészeit, fésüli a mamát, "főz", vasal a játékvasalóval szakszerűen, felseper, porszívóz. Bújik, szeretget.
Dackorszaka viszont tombol, nagyon akaratos, még mindig a kedvenc szava a "nem", s bár az "iden"-t is tudja már, erősen ritkán használja.
Nem akar enni, nem akar beülni az etetőszékbe, mindenhonnan ki akar mászni az "iszáj" (kiszáll) kifejezesét kántálva,  legyen az babakocsi, autósülés, kiságy. A nyílt utcán földhöz veri magát, és hisztizik, ha valami nem tetszik neki.
Enni továbbra sem akar a drága nagyon, csak cicizni, ezért a héten megkezdődött a kőkemény leszoktatás. Az éjszakairól , és a napközbeni 5-6-ról mindenképp.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...