csütörtök, február 15, 2007

És mégis mozog

A Valentin napot szerencsésen megúsztuk, a kiscsajhoz nem özönlöttek az idétlen képeslapok. Egy szép üzenetet kapott a kiscsaj, méghozzá Bundikától, aki tisztelettudóan a Kispapánál jelentkezett engedélyéért, hogy esetleg átadhassa virtuális csokrát. Köszönjük, azért az a pacsi, az még talán túl korai lenne…

Ide tartozik, hogy úgy tűnik, a kiscsajszi meglehetősen szociális lény, igaz, máskor meg magában is tök jól elvan. Mindenestre, ha valami buli van, társaság a közelben, főleg hasonló korúak, de inkább pár hónappal idősebb fiúk, bepörög, produkál, mászik, s állítólag puszikat is osztogat. Szerencsére mindezeket egyelőre családon belül. Még jó. Lehet, hogy meg kell a mamának és a Kispapának jobban gondolnia majd e bölcsi-ovi dolgot. Beszabadul a csaj, aztán…

A mozgásban is fejlődőképes a kiscsajszi (ez azért elengedhetetlen a bulizáshoz). A kúszás tökéletes technikájától még azért elválasztja egy-két – ha nem is lépcsőfok – fázis, de olykor már négykézlábra emelkedik, sőt, a popsiját is közben kinyomja. Hogy ezzel milyen helyzetváltoztató mozgást lehet elérni, a Kispapa csak sejti, majd egyszer talán meg is látja.

Ez a négykézlábas dolog annyira bejön a kis Blankának, hogy néha éccaka is ezzel "játszik". Hátról hasra fordul, de helyszűke miatt valamiképpen vissza már nem tud. Ekkor félálomban - helyszíni tudósítónk szerint - beindul, ide-oda "megy", s olykor a drága szüleinek kell a megfelelő helyre visszairányítania.

E „hatalmas” mozgásbéli fejlődés azonba újabb problémákat is felvet. Amit többnyire a Kispapának kell – szerelésügyileg – megoldania. Mert például már tudni lehet – bizonyos előjelekből – hogy e hétvége egy újabb kiságy szereléssel fog zajlani, ugyanis újabb fokkal lejjebb kerül majd a kiscsajszi. Kerül. Csak úgy magától. Mégpedig azért, hogy ha felállna a rácsoknál, ki ne essen…

És mégis mozog.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ehhhh...
Én azt hittem, hogy csak a nők találnak mindig mindenben kifogásolni valót. Eddig.
Hát akkor: nem pacsi :)
Hmmmm.
Szia?
Vagy ez is túllép a megengedett határon? Csak érdeklődöm... :)
Vagy maradjunk annál: pá-pá. Minden cuki babától ez az elvárás... Én pedig kétségkívül az vagyok :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...