vasárnap, június 27, 2010

Süti, ropi, tánc

Péntek délután Edit nagymamáék épségben visszaszolgáltatták a csajszikat szeretett szüleiknek. A csajok jól érezték magukat, nem is kanászodtak el annyira, mint amennyire drága szüleik gondolták. Legjobban persze a kishúguknak örültek, aki hasonló széles mosollyal a kicsi arcán fogadta nővérkéi rohamát.

Péntek este viszonylag korán el is mentek aludni, hisz a szombati izgalmakra rá kellett pihenni. Nagy nap volt a másnapi, ugyanis Kispapa-tesó, Edit nagynéni és Balázs összeházasodtak.

Blanka már nagyon be volt sózva, kíváncsi volt Edit földig érő hercegnős ruhájára, így még az öltözködéssel sem kellett sokat harcolni. Borika már keményebb diónak bizonyult, de mentségére legyen, hogy őt ébreszteni kellett délután, nem tért még teljesen magához. A csajszik eme jeles alkalomból kaptak 2 egyforma rucit is.

4 körül a kicsi kocsi meg is érkezett Vácra, egy kellemes Duna parti étteremhez, ahol már kezdett gyűlni a vendégsereg. Sajnos jó sok szúnyog is csatlakozott a társasághoz, de szerencsére Edit nagynéni kellően előrelátó volt, és gondoskodott a megfelelő spréről, ami természetesen bio volt, Kismama nagy örömére. Hihi.

Mikor mindenki védetté vált a vérszívók ellen, a szertartás kezdetéig a csajszik köveket dobáltak a Dunába Gyuri nagypapa felügyelete alatt, Zsófika pedig a babakocsiból és Édesanyja kezéből követte az eseményeket.

Majd megjött a szép menyasszony, és Blanka teljesen odavolt a gyönyörtől. Szerinte pont olyan volt Edit, mint Belle hercegnő. (Kispapáéknál ugyanis az ovi óta hercegnő őrület van, kiegészítve rózsaszín imádattal.)

Az igenek kimondása és a gratulációk után a csajok a vacsi helyett inkább a táncra fókuszáltak - már az érkezéskor elkezdték magukba tömni a pogikat és édes sütiket -, és pár hasonlókorú egyénnel betöltötték a táncteret. Ugráltak, földön fetrengtek a szép ruciban, négykézláb mentek körbe-körbe, de nagyon élvezték. Mikor a vacsi befejeződött, a Kispapa, Kismama és Gyuri nagypapa is csatlakozott egy időre a táncoló csajokhoz. Blanka különösen rákattant Kispapára, egész este ropta volna vele, míg Bori a nagypapa tánctudását élvezte. Le is izzadt szépen Kispapa, de Blanka baby-t ez nem igen izgatta. Ha Kispapa le akarta volna már vakarni magáról, sírásra görbült a szája.

A nagyobb csajszik Kismama szüleivel hazagurultak, akik náluk is töltötték a szombat éjszakát. Kispapa, Kismama és Zsófi baba pedig ottmaradt a lagziban kicsit bulizni.

Zsófika ismét nem hazudtolta meg önmagát: egész este mindenkire mosolygott, egy árva nyávogás sem hagyta el a száját, jól becicizett, este 9 körül elaludt és a legnagyobb hangzavar közepén aludt a babakocsiban egészen fél 12ig, amikor is a korgó pocakja jelzett. Vagy már elege volt egy kicsit a lakodalmas muzsikából. Na jó, akadt rockandroll is, no meg némi romantika. Szóval kicsit magához tért, mosolygott párat, átkerült a kendőbe, ahol ismét elszundított.

Hajnali 1-ig ment a pörgés, Kispapáék bírták volna még tovább is, de Zsófika akkor már fel-fel riadt, így 1 körül a kicsi kocsi hazaindult Budapestre. A Kismama ügyesen hazavezetett, Zsófika ébredés nélkül bekerült az ágyába, és húzta tovább a lóbőrt.

A csajszik csak délután érkeztek haza, így a szülők is kicsit rá tudtak pihenni a következő hétre. Ez Kismamának lesz külön érdekes, hiszen Zsófi születése óta most kezdődik az a 2 hónap egészen az ovi kezdésig, amikor mindhárom grácia itthon lesz együtt. Kismama már pontos programtervet is készített 2 hétre előre, hogy minden szórakoztató elem meglegyen a csajsziknak, és ne menjenek egymás idegeire.

csütörtök, június 24, 2010

Tóalmási news, valamint Borika és a szobatisztaság

A nagycsajszik végül a javulás útjára léptek, és így még 5 napig boldogan ott maradtak Tóalmáson Ádi boy-jal egyetemben, hogy továbbra is fárasszák szeretett nagyszüleiket. A búcsúnál ismét nem volt semmi para, tényleg nagyon jól érzik magukat.

Ha az idő és az egészségük is engedte, sokat sétáltak, békákat, csigákat gyűjtöttek, gilisztára vadásztak, állatkertben is voltak Jászberényben, strandoltak, cukiztak, szóval volt minden ami gyerek szem-szájnak ingere.
Holnap jönnek haza, aztán Kispapáéknak és Kismama tesójáéknak nem lesz könnyű dolga, hisz újra be kell majd törniük a gyerekeket, na meg biztos nagyon fogják egymást hiányolni az unokatesók, de sebaj.

Ha minden jól megy, augusztus végén még egy hét együttlét vár rájuk, az ovi előtt.

Egyébként Kispapáék életében nagy újdonságok történtek ám, hiszen Borika ezalatt a röpke 2 hét alatt szobatisztává vált.

Ahogy már volt szó róla, Tóalmás előtt is voltak próbálkozások, inkább több, mint kevesebb sikerrel, de Kismama következetesen irányította a dolgokat, Borika pedig egyre büszkébben, egyre ügyesebben vette az akadályokat. Persze a szuper futó bringa is motiválóan hathatott, de ez semmit sem von le Ketteske ügyességéből

Mivel az elmúlt két hetet nem itthon töltötték a Kiscsajok, Kismama csak anyukája telefonjaiból értesült Borika sikereiről. Állítólag a második hétre már a délutáni alvásnál is elmaradt a pelus, ugyanis Bori ezt kérte. Sőt, időnként már az éjszakai is száraz maradt.
Borika pedig teljesen egyedül, önállóan napközben többször felkeresi a bilit, kitörli amit kell (jó ehhez azért kell némi segítség), majd a tartalmat egyedül lehúzza a wc.ben.


Bizony, a fejlődés töretlen. Lassan érettségiznek.

vasárnap, június 20, 2010

Nyár, vírus, Murphy

Valahogy nem nagyon akar ez a Murphy leszállni Kispapáékról.

Blanka a hét elején lebetegedett a nagy vakáció első napján. Végül nem kellett hazahozni, mert nem volt súlyos, csak valami keményebb vírust nyalhatott be. Hurutosság, láz, zöld takony, köhögés stb. Ahogyan kell, a szülők megnyugtatása végett.

Ebből a cuccból búcsúzóul még a Kismama is kaphatott, hiszen a hét közepétől, épp a migrén után egy jó kis tüszős mandulagyulladás döntötte le a lábáról, magas lázzal. Kispapa is küzdött valami kórsággal, így nem igazán telt pihenősen a gyereknélküli hét, bár Zsófika továbbra sem okozott nagy gondot. Sőt, semmilyet.

Pénteken azért Kispapáék kimentek Tóalmásra, egy hétvégi vizitre – kisrutin, teljes vérkép, akut has – a kiscsajokhoz. Akkor már lehetett sejteni, hogy Borika sem ússza meg, péntek reggeltől már erősen köhécselt, majd belázasodott, és a non-stop köhögéstől többször hányt.

A betegséget leszámítva egyébként jól érezik magukat a csajszik, épp ezért voltak Kispapáék gondban, mi is legyen Borival. Betegen mégsem hagynák itt még egy hetet, de ha hazajön, szinte ezer százalék, hogy Zsófi is beteg lesz – ha még nem kapta volna el –, hisz ha a Kismama egyedül van velük, lehetetlen a külön légteret megoldani. Borika viszont előszeretettel köhögi körbe az egész lakást – még ha nem is szándékosan. Olykor azért ez is előfordul ám.

Tóalmáson viszont ott a kert, a jó levegő, Blanka és Ádi, a gyógyszerész nagyszülők, így nagy veszély azért nincs, a szórakoztatás is garantált. De mivel itt ügyelet nincs a hétvégén, hogy a brutál-erősen köhécselő lázas Borit meghallgatnák, Kispapa és Gyuri nagypapa vasárnap délelőtt kocsiba ültek, és bevitték Borit a Heim Pál Kórházba, ügyeletre. Kismama Zsófihoz van kötve szoptatás miatt, így nem tudott velük tartani, ő addig Nagymamával tartotta kint a frontot.

Bojika már a road movie elején bealudt, sok gond nem volt vele. Az ügyeleten először vészjóslónak tűnt a helyzet, de alig több mint egy órás várakozás után kiderült, hogy tüdőgyuszi nuku, a Kicsajszi tüdeje tiszta, csak ez a vírus nagyon keményen ledöntötte a lábáról. Antibigyót nem kapott, csak a szokásos orrszívás-köptetés-lázcsillapítás kell neki. Hazafelé dukált Bojikának egy sajtburi – abban van a vitamin, no meg a tápérték –, aztán megint bealudt a drága.

Tervek szerint Kispapáék Zsófikával holnap reggel húznak haza, a nagylányok még maradnak, ha nem romlik az állapotuk. És marad a remény, hogy Zsófika megússza ezt a sok vírusakármicsodákat.

szerda, június 16, 2010

Kispapáék és az egy gyermekes lét

Ismét beigazolódott a mondás, hogy egy gyerek tényleg nem gyerek, legalábbis ami Kispapáékat illeti. Lassan 3 napja vannak ugyanis a nagycsajszik nélkül, Zsófikával egyedül, akivel tényleg semmi gond, extra feladat nincs.

Annak ellenére hogy a héten 2 oltást is kapott, semmi hiszti, nyűgösség nem tapasztalható. A kiscsajszi állandóan mosolyog, kézzel-lábbal hadonászik az örömtől, ha Kispapáék játszanak vele, hatalmasakat kurjongat, kiabál, élvezi a hangját, és nagyon jól elvan egyedül is, a játékszőnyegén.

Az éjszakák is elég pihentetőek, sőt az elmúlt éjszakát szinte át is aludta kiscsaj, hiszen csak 5-kor kelt, csak épp egy durva migrénnel birkózó Kismama nem aludt szinte semmit. Thanks, Murphy.

A nagy csajszik remekül érzik magukat Tóalmáson Ádiboy-jal egyetemben. Homokoznak, pancsolnak, bringáznak (Blanka természetesen a saját kutyusos biciklijét nem is hajlandó használni, csak Bori futóbringáján közlekedik), cukrászdáznak, saját szavaik szerint "buliznak". Állítólag Borit sem közösíti ki a 2 nagy, ő pedig irtó belevaló, és rengeteget eszik, az ebédekből 2-szer,3-szor repetázik.

Blanka ugyan 2 napja belázasodott, de Nagymamáék kezelik a helyzetet, így nem kellett hazahozni a csajt. Mondjuk túl sok értelme nem is lett volna, mivel állítólag semmi más baja nincsen.

A hétvégére azért csatlakoznak hozzájuk Kispapáék is, de ha minden jól megy, a jövő hetet is ott töltik még a csajok.

hétfő, június 14, 2010

Zsúr, Esztergom és vakáció!

Pénteken kis Blanka búcsút intett szeretett ovijának, óvónénijeinek, hisz egészen augusztus végéig szabadságon lesz a Drága. Különösebben nem rázta meg az elválás, sőt nagyon boldog, hogy most nagyon sokáig nem megy majd oviba.

Az ovibefejezést méltán ünnepelvén, a hétvégén számos parti várt a kisasszonyra és húgocskáira.

Pénteken, rögtön ovi után Kispapáék meglátogatták Emmát, a keresztlányukat, hogy 5. szülinapja alkalmából felköszöntsék. A kiscsajok persze nagyot pörögtek Emmáék kertjében, majd a lakásban folytatták a bulit, egészen este 10-ig.

A szombat délelőtt az előző esti pörgés fáradalmainak kipihenésével, illetve a délutáni újabb bulira való rákészüléssel telt.

Délután ugyanis az ovis Tomi (a srác a térről) szülinapjára voltak hivatalosak a csajszik, ahová édesanyjuk is azért elkísérte őket, biztos,ami biztos. Kispapa ezúttal otthon maradt Zsófikával.

A csajok ott is nagyot pörögtek, volt horgászás kis medencéből, szappanbuborék elkapás lepkehálóval, hintázás, trambulinozás, egymás fröcskölése. Persze a tortázás sem maradhatott ki, amiből Blanka ugyan nem sokat evett, de a tortát díszítő smarties-okat mind lelopkodta.

A Kismama alig tudta hazainvitálni a csajokat, olyannyira jól érezték magukat. Zsófika ezalatt itthon meccset nézett Kispapával, majd nyugovóra tért.

Vasárnap, a hajnali kelés után a kiscsalád Esztergom felé vette az irányt, Zsófi baba keresztszüleihez és gyermekeikhez.
Viszonylag elég korán sikerült odaérni, és a gyerekek rögtön belevetették magukat a Suzuki gyerekek játékbirodalmába. Zsófika ezalatt szinte az egész napot átaludta. Miután megették ebédre a fincsi bablevest és az Andris által formázott isteni túrógombócokat, különös tekintettel a mellé szervírozott tejfölre, és Nórikát sikeresen felébresztették, egy közös pancsolás következett a Suzuki gyerekek felfújató medencéjében. Az apukák természetesen focit néztek.

Az uzsi-fagyi után pedig felkerekedtek Kispapáék a híres Tóalmás city felé, hogy a csajszik megkezdhessék jól megérdemelt vakációjukat.
A gyerekek a kocsiba ülés után 5 perccel már mélyen aludtak, így nagyon nyugiban telt az út, és estére meg is érkezett a kicsi kocsi Tóalmásra.

Nagymama, Nagypapa és Ádi unokatesó már nagyon várták a lányokat. Ádi fel volt pörögve, állítólag szüleitől is nagyon könnyen búcsút vett, mondván " akkor kezdődik a nyaralás, ha a mamáék hazamennek". Mindezt a maga 4 évével.

A csajszik is nagyon örültek az unokatesónak. Rögtön belevetették magukat a homokozóba, majd este még egy közös Némó nézés is dukált nekik.

A vasárnap éjszakát még Kispapáék is kint töltötték. Este a mama rajzolt egy házi naptárat a kiscsajoknak (Stella keresztmama ötlete alapján) , amin berajzolták hányat kell majd aludni, mire jönnek Kismamáék, és addig meg ki lehet majd satírozni a napokat. Blankának nagyon tetszett a naptár, Nagypapa rögtön ki is ragasztotta a gyerekszobába.

Délelőtt aztán egy gyors, meglepően könnyed búcsú után, Kispapa, Kismama és Zsófi baba hazafelé vették az irányt. Most kicsit mindenki kipiheni a másikat és saját magát, bár Kispapa azért dolgozik, Kismama pedig felkel Zsófit etetni éjjel 2-szer, 3-szor....

szerda, június 09, 2010

Days of our lives

Az elmúlt hét és a hétvége a kötőhártya gyulladás és a fejfájós hányós vírus jegyében telt Kispapáéknál.

Előbbin a 2 kicsi, utóbbin Blanka esett át. No azért a Kispapának is jutott belőle valami, csak a Kismama virgonckodik itten.

Kismama már épp kezdett aggódni, hogy hátha az örökölhető migrén korai jelei mutatkoznak KisBlankán, ugyanis még sosem panaszkodott fejfájásra életében, ráadásul hányással kísérve (pont mint Kismamánál), de aztán egy kis hőemelkedés is társult a tünetek mellé, így inkább a vírus mellett voksolt a család.

Szerencsére elég gyorsan végigment a csajszin, így oviba már mehetett hétfőn. Egyébként ez az utolsó hét az oviban, utána beköszönt a vakáció, már ami KisBlankát illeti, egészen augusztus végéig.

Jövő héten a nagy csajszik meg is kezdik jól megérdemelt pihenésüket, ugyanis 1,5 hétre elutaznak Tóalmásra Edit nagymamáékkal és Ádi unokatesóval. Persze Kismamáék azért majd látogatják őket, de így a drága szülőknek is jut némi pihi itthon Zsófival.

Papa Pici-picihercegnője, Ketteske, azaz Bori felvételt nyert a híres oviba, így december 1-től ő is "munkába" áll. Meg is kezdődött a kiképzés a héten, Kismama vett neki szép bugyikat, és megtették az első lépéseket a szobatisztaság felé. Egész jól haladnak - Kismamának is egyre jobban megy - bár azért pár bugyi elhasználódik egy nap. Borika nagyon lelkes, Kismamáék pedig nagyon megdicsérik minden bilibe való alkotás után, ő pedig büszkén somolyog.

Kapott is egy szuper futóbringát - még nem jött meg, de majd megjön, remélhetőleg - ajándékba. Szegénykének Blanka sosem adja oda biciklijét, másrészt úgyis kimaradt mostanában a giga ajándékozásból, hisz neki nem volt se keresztelője, se szülinapja. Csendben, szinte lázadás nélkül végignézte tesói bővülő játékkészletét. Mikor Kismama megmutatta neki a futóbringa fényképét, nagyon örült és állandóan azt kérdezte, hogy "ez tényleg az enyém, nem Blankáé?".

A 4 hónapos Zsófika eközben nagyokat mosolyog a világra, nyálbuborékokat tanult meg fújni, próbálgatja a hangját, lelkesen sikongat, és időként forgolódik. Kezd már nyúlkálni a tárgyak után, mindent tömköd a szájába, ezerrel nyáladzik. Továbbra is nagyon jól viselkedik, sosem sír, csak ha éhes vagy ha álmos. Utóbbi esetben ha ágyba kerül, azon nyomban a szájába teszi az ujját, és szinte rögtön elalszik. Napközben is teljesen jól elvan a pihiszékében, vagy a játékszőnyegen, elég ha látja a nővérkéit, vagy a mamáját. A közeli családtagjait széles mosollyal köszönti, de már kezd megijedni az ismeretlen arcoktól.

Továbbra is csak anyatejjel táplálkozik, nagyon lelkesen. Az éjszakákat még nem alussza át, de egyre több időt bír ki a cici nélkül,amióta szopizza az ujját. Már néha látszik a fény az alagút végén, hogy hátha Kispapa és Kismama aludhat egyszer 4 óránál is többet egyhuzamban.



vasárnap, június 06, 2010

Atrakció!

Kispapa éppen gondozta a növényeket, a Blanka ebéd utáni alvás helyett inkább édesanyja meséjét hallgatta, Borika tisztességesen húzta a lóbőrt, amikor egy relatív csöndes vasárnapi kora délután Zsófika alkotott.

Illetve csak a földön feküdt a nappaliban, majd mikor a Kispapa újra betért a felolvasó délutánra, a kiscsajszi már nem háton, hanem hason mosolygott. (Persze a konkrét eseményt - ahogyan az lenni szokott - senki nem látta.) Egyszóvalmegfordult. Már voltak korábban erőteljes próbálkozások, de eddig szólóban nem sikerült.

Hát most igen, négy hónaposan. Ezzel ő lett a csúcstartó. Legalábbis a szűk családi kereteken belül. The winner takes it all.

szerda, június 02, 2010

Újabb sebesülés és táncoló "fekete lakkcipők"

Kis Blankát a hétvégén újabb baleset érte, de galád szüleinek nem is tünt fel, egészen tegnap délutánig. Vasárnap ugyanis felsértette az alkarját Ádi szuper biciklijében, de mivel kivételesen nem volt ordítás, toporzékolás, Kispapáék nem is tudtak az esetről.

Tegnap vált kissé gyanússá a dolog. Mikor a Kismama és kisBlanka az oviból hazaérkezett, és a mama kézmosásra invitálta legnagyobb kiscsaját, a csajszi hangos tiltakozásba kezdett, mondván hogy sebes, nem akarja megmosni. Na erre Kismama vetett egy pillantást a kicsi kacsóra és igencsak elhűlt. Ugyanis az 5 mm-es seb körül nagy piros duzzanat volt, sőt az egész alkarja vörösödött, és egy halvány piros csík indult felfele a karján. Gyors értekezés Kispapával, aki szerint csak elkaparta, mert állítólag viszketett neki. De fájni viszont nem fájt.

Este azért a kicsi család ellátogatott azért a Doktor nénihez, már csak azért is, mert szerették volna, ha megnézi Bori kötőhártya gyulladását. Blanka nagyon bátran megmutatta a karját, és kiderült, amitől Kismama tartott: a seb kezdett elfertőződni. Így most Blanka antibiotikum kúrán van, kapott rá csodakrémet is a kedves Doktornénitől. Reggelre már jóval szebb volt a karja, remélhetőleg így is marad.

Mindez azonban kivételesen a hangulatán nem változtatott, és boldogan táncolgatott a mama cipőjében, és a "tündér ruhájában".


 
Posted by Picasa

Keresztelő és afterparty képek remix

 

 

 
Posted by Picasa
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...