kedd, augusztus 23, 2011

Báránykás tábor

Pénteken Kispapáék csatlakoztak a Fonyódon nyaraló Józsefvárosi Báránykákhoz, és szüleikhez.

Délelőtt Kispapa még dolgozott kicsit, Kismama addig a közeli plázában fárasztotta a csajszikat és harcolt, hogy idő előtt nehogy elaludjanak, majd több kiló cuccal, tele kocsival sikerült elindulni ebéd után. Szerencsére mindhárom csajszi bealudt kb. az első kanyarnál, és akkor ébredtek csak fel, mikor Kismama bemanőverezte a kocsit a tábor kapuján.

A csajok nagyon örültek a rég nem látott cimbiknek, a Balatonnak még jobban, és érkezés után rögtön bevetették magukat a vízbe. Pontosabban Blanka bizonyult csak a legbátrabbnak, Borika és Zsófika felváltva a Papa és a Mama kezéből ismerkedtek a veszélyes vízzel.

A szállásnak igazi táborhangulata volt, emeletes ágyas szobák, amiknek a csajok nagyon örültek, de aztán Borika később beparázott, és inkább Kispapa mellett aludt.

Az első este természetesen Kispapa kiscsajai maradtak fent legtovább a gyerekek közül és élvezték a felnőttek társaságát, aztán csak sikerült 10 körül őket is letenni, és csatlakozni a világmegváltó beszélgetésekhez.

Szombaton déelőtt az összes család letelepedett a Balaton partjára, a gyerekek ettek, homokoztak, a lelkes apukák meséket olvastak, voltak akik viziszörnyet játszottak,a Kismamák rohangáltak, de szerencsére mindenki figyelt mindenki gyerekére.
Zsófi és Bori továbbra se lelkesedett a víz iránt, Blankát viszont alig lehetett kiszedni.

Ebéd után, míg Kismama altatott, Kispapa krumplit, répát pucolt, és a többi apukával az esti bográcsozás előkészületeit tették meg.

Alvás után a híres bohócdoktor, Lala bohóc látogatta meg a Báránykákat, és egy vicces, interaktív performance-ot is nyújtott.
Még Blanka is, a maga visszafogott módján be-bekiabált, izgult, sikongatott. Borika és Zsófika inkább a mama öléből szemlélődtek, kevésbé lelkesen.

Bohóckodás után egy kis vonattúra várt a gyerekekre, Fonyód központjáig és vissza, egy- egy fagyival vagy jégkásával megspékelve.

Az esti tűzijátékra már kidőltek a csajok, Blankánk napszúrása is lett kicsit, így elég korán sikerült elaltatni őket. Kispapáék még hajnali 2-ig múlatták az időt a szülőtársakkal, így reggel elég nehezen ment az ébredés.

A reggeli mise után táborbontás, búcsú, majd a kicsi kocsi a Vászoly felé vette az irányt, ahol az ott nyaraló Ádi boyt, büdösbogár tesóit és szüleiket látogatták meg. Finom ebéd után Udvariban még egy kis fürdőzés, vizibringázás, majd este hazaindulás.

hétfő, augusztus 15, 2011

Fogas

 

Posted by Picasa

Blanka vámpír újabb hatalmasat lépett az egyedfejlődés útján, kipottyant a kiscsajszi első foga. Kispapa szerény tudomása szerint hat éves kor körül szoktak ezek a fehér izék jó esetben saját útjukra lépni. Blanka a maga öt évével és három hónapjával így kissé előresietett, de gond egy száll se.

Éppen fagyizni volt a nagyszülőkkel, és valahogyan aközben maradt a csajszi szájában. Egy kicsit megijedt - pedig már hetek óta mozog, és azért megkapta a testi-lelki felkészítést -, és azt is kérte nagymamáéktól, hogy nem mondják el az esemény Kispapáéknak. A kis megszeppenést követően nem volt semmi para.

Jöhetett egy újabb gombóc fagyi.

szombat, augusztus 13, 2011

Sziget-feeling with Zsófika

Kocsi lerak, Árpád-hídnál helyi érdekű vasútra felszáll. Két jegy lukaszt, Zsófikának még valahogy nem kell. Kispapáék csak az ajtóig jutnak, de úgyis csak egy megálló a Fi-la-to-ri-gát. Zsófika a kismama hátán fityeg, de már onnan ismerkedik a beszívott hollandokkal. Mert közhely, de már a HÉV-en készek a csávók. Meg az a néhány csaj (erősen teltek, dülöngélnek, próbálkoznak) is, aki őket képes elviseli. De csak azért, mert lenyomtak kér deci jó magyar Royal vodkát a Batthyányin.

A bejutás nem olyan vészes, külön VIP-es sáv, a negyvenes biztonságis még a pelust se nézi át drogért, se a Kispapa duzzadó hátizsákját, ami úgy is csak – de tényleg – pelusokkal, popsitörlőkkel, csere rucikkal, előre felvágott barackkal, keksszel, banánnal, ivós joghurttal, esőkabáttal teli. A lúzer Kispapa még két doboz, 150 forintos sört se vitt be (ami bent 790). Miközben mellette azon paráztak a megvadult tizenévesek, hogy a jéger – amit a szigeten nem is kapni, állítólag -, vajon be fog-e jutni…

Kispapáék próbálnak gyerekprogramok után nézni, de az előzetes felmérés azért nem volt teljes körű. Szóval inkább random a terv, irány a játszótér felé, útközben egy kis Agóra, elterült, ambient Cöxpont, etc. Zsófika eleinte megszeppenve nézni a mama hátáról a Sziget-feelinget, de lassan kezd feloldani. A cirkusz terep áttekintése után a játszótér-az a bizonyos nagy csúszdás - csak az övé. Kb. 200 négyzetméter – just for U. (A biztonságis, mert azért vigyáznak az épített értékekre, odaszól, a sört ne nagyon mutogassuk a rácsok közt.)

A délutáni Wan2 elektro-metál-akármi-lófasz kicsit megijeszti Zsófikát, de a nagyszínpad felé már kezd feloldódni. A nagyszínpad-hátsó és a Vodafone – szuper kockássá Eszenyi-tervezett – torony közti miniréten már pörög a csaj, kissé (persze alkoholmentes) besörözve négykézláb járkál Kispapával, nézik az elsuhanó duplafedelű repcsiket, az élet értelmét elemezve, miközben elmebeteg német alkeszok csúszkálgatnak az égen. A Kismama pedig a Pastrami – eléggé (primitíven) leegyszerűsített paradicsomra, némi kis sajtra, oliva olajban túlságosan megfürdetett, oregánóval szétszórt nemtudomminek nevezett - cuccot majszolgatott. VIP-hoz ez talán kevés.

Egy kis bóklászás után Kispapáék az MR2-Petőfi Rádió – ha még így hívják – színpadánál járnak. Kispapa kicsit elnézte a bontást, mert Zagarra ment volna, de csak Ladánybene szólt, de aztán teljesen feledtette a kudarcot a Budapest Bar. Persze Frenkit valahogyan sosem sikerül befogadni, de ez lehet, hogy csak Kispapáék hibája, de az egészet szinte végig pörögte a Kispapa family. Zsófikával az élen, aki táncolt, ismerkedett, és a valamelyik esélyegyenlőség-jegyében-sátornál szerzett lufival ütögette a fűben elfekvő fiúkat, bácsikat.

Némi sanzon-punk-rockandroll után kezdett a kiscsaj kikészülni, persze a Prodigyt már nem bírta ki, így Kispapáék hazahúztak.

De Zsófika beavattatott, Borika, Blanka irigykedhet. Ráadásul Zsófika a Faith No More-t is hallotta már. Odabent.

hétfő, augusztus 08, 2011

I want to ride my bicycle…

Pénteken a kiscsalád egyedül maradván elment a közeli Jászberénybe egy kis bevásárló körútra, na meg egy kis játszóterezésre. Ugyanis Tóalmáson valamilyen okból kifolyólag nincsen játszótér, a helyi anyukák nem kis szomorúságára…

Szombaton újabb vendégek érkeztek. A hamarosan nagycsaláddá bővülő H. család látogatott el Tóalmásra, kis Emmával, Hannával, Dórival.

A csajszik gyorsan el is tűntek a kertben, és nem is nagyon kellett rájuk nézni. Csak az a drága parlagfű ne lett volna, igencsak megkeserítette az anyukák életét.

Emma, aki Borival egyidős, már jó régen nyomta kétkerekűn, és volt egy szuper bringája, ami természetesen Blankának és Borinak is nagyon bejött. Már párszor felmerült, hogy ha már tök profin futóbringáznak, akkor ugyan esetleg lekerülhetnének a pótkerekek a csajszik bringájáról, de eddig heves tiltakozás fogadta a javaslatot.
Emmát látva azonban vérszemet kapott Borika, levetette a pótkereket a kutyusos bicajról, és kb. öt perc próbálkozás után úgy tekert két keréken, mintha mindig is tudott volna.
Blanka keményebb diónak bizonyult először, nagyon nem akart próbálkozni, de aztán valószínű rájött, hogyha már a 3,5 éves húga tud kétkereküzni, ő is képes rá. Hosszas unszolás után ráült bringára, és magától elindult, minden segítség nélkül.

A nagy örömködés után egy kis tábortüzezés és szalonnasütés vette kezdetét, majd a Kismamák elvitték az összes csajt aludni, és hajnali 1-ig folyt szerény party.

A másnapi bringázást, fagyizást követően délután megérkeztek Edit nagymamáék, és kis Emmáék hazamentek, Kispapáék pedig átadták a stafétabotot a nagyszülőknek. A nagy csajok még pár napot lent maradnak.

péntek, augusztus 05, 2011

Autótető, ribizlivér és a két ujjszopó

Kispapáék a múlt hét pénteken átvették a stafétabotot Edit nagymamákétól, akik addig nyaraltatták a csajszikat és Ádiboyt. Miután ők péntek este hazamentek Ádival, Kispapáék pedig megkezdték a „pihit”.

Volt pörgés, szombat-vasárnap Zsófika és Borika keresztszülei és gyerekei jöttek látogatóba. Az idő kegyes volt, a gyerekek egész nap kint nyomultak a kertben, és még a szülők is tudtak kicsit beszélgetni. Néha.

A rangidős Suzuki Andris és Blanka falkavezérként találták ki a különböző csínytevéseket, és próbálták a kicsiket is rávenni. Például Andrisék autójának a tetején álltak a két és fél éves Nórival együtt, hogy onnan élvezzék a kilátást… A legbékésebbnek Gergő baba (aki már három éves) bizonyult a hat gyerek közül, homokozott, szépen evett, aludt, és csodálkozott, hogy ennyi gyerek van körülötte.

Zsófit kissé megviselte a nagy pörgés, elég nyűgös volt magához képest, Kispapáék azt hitték, beteg is lesz, de aztán szerencsére mégsem.

Szombat este relatív korán sikerült ágyba rakni mind a hat gyereket, és a szülőknek is jutott néhány lazább óra, sörrel, Unicummal, nagy emlékfelidézésekkel, amikor még kevesebb vérszívó volt, és több szabad este jutott a szülőknek.

Vasárnap már hidegebb volt, de néhány mese a laptopon azért megmentette a délelőttöt. Az ebéd után búcsút vett Tóalmástól a két család, és magukra maradtak Kispapáék.

A hétfő-kedd itthon telt: nagy homokvár-építéssel a kertben Kispapa által, csigaház gyűjtéssel Kismama és Bori által, hogy nyakláncot készítsenek majd, Blanka „dolgozott”, vért készített (ribizliből) a titkos bunkiban. Ezt még Ádival fejlesztették ki, piros bogyókat nyomnak szét, és utána szétkenik leveleken.

Zsófi kolbászolt, motorozott, hintázott, szedegette a maradék málnákat és ribizliket a bokrokról, néha rácsatlakozott a mamára egy kis cicizésre.
Esténként az utcabeli gyerekekkel megy a nyomulás az utcán, mindig kipróbálja a másik járművét, bringáztak, motoroztak, rollerezték, az egyik este a szomszéd Szofi invitálta át őket egy kis otthoni bulira.

Szerdán-csütörtökön újabb vendégek látogattak el Tóalmás city-be, K. Ábel és anyukája, Réka személyében, míg a másik Miki papa húzta az igát Budapesten.
A csajok már jó korán felkeltek és várták Ábelt, Borika annyira kifáradt az izgalmakban, hogy már 11-kor el is aludt. Ábellel érkezés után rögtön birtokba vették a kertet, vért készítettek (mi mást?), homokoztak, bringáztak. Ebéd és a kicsik ébredése után a strandra mentek le Kispapáék Rékáékkal.

Ábelt látván Blanka is vérszemet kapott, és egyre belevalóbb a medencében, persze karúszóval és úszógumival bebiztosítva magát. Bori és Zsófi inkább a medence szélén töltötte a drága időt a mamával

Csütörtökön Kispapa is melózgatott kicsit, addig a gyerekek bringázni mentek Rékával és Kismamával, jól lefárasztva a delikvenseket. Ebéd után Ábel és Blanka bábszínházasat játszottak, szerepjátékoztak. A legjobb előadás A két ujjszopó története című tanmese volt, amit saját kútfőből adtak elő, főleg Ábel volt a főszervező.

hétfő, augusztus 01, 2011

Zsófika másfél éves

Telik az idő, a legkisebb hercegnő is évfordulóhoz ért, egészen a másfeledikig. Fura, hogy Blanka épp ennyi idős volt, mikor Bojó (by Zsófi) megszületett, és sokkal nagyobbnak is tűnt, mint most a kishúga. De Zsófika biztos azért tűnik időnként még babának drága szülei szemében, mert ő a harmadik és a legkisebb.

Pedig már nem is olyan baba a csajszika, napról napra nyílik az értelme, okosodik, szépül és válik egyre hasznosabb tagjává a társadalomnak.

Beszédfejlődésben inkább Borikára hasonlít, mert Blanka ilyenkor már mondatokban beszélt, ezzel ellentétben Zsófi még inkább csak babanyelven magyaráz, de egyre több szót használ tudatosan.

A teljesség igénye nélkül: Bojó, Bakka, Papa, Mama, inta –pajita (hinta), ijja (szia), néni, ácsi, tütü (autó), keze, aja (haj), vau-vau, cica, cici, Ádi, baba, haza (ezt akkor mondja, ha valahova menni akar, megfogja a papa, mama ujját és húzza, hogy „haza, haza”), „oda” (ha vhova menni akar) háp, Bú (boci), deje (gyere), didi( túró rudi), oku (joghurt), hama, inni, oto (motor), iszi (bicikli), hal, tik-tak (óra), kaki (mindig szól ha bekakilt, zavarja a pelusban), isi (pisi), nyem (nem), tessék

Mutogatja a mutogatós dalokat, szeret könyvet „olvasni”, nagyon ügyesen motorozik. Egyfolytában mozgásban van, ha épp nem alszik, egy percet sem ül le, sosem fárad el.

Naponta egyszer alszik, kb 2-2,5 órát ebéd után. Éjjel változó, de általában hajnali 3 körül felébred egy kis cicizésre. Ilyenkor a Kispapa szokott bemenni, hátha vissza lehet altatni, de általában lehetetlen. Félkómásan áll már az ágyban, mutatóujjával pedig Kispapáék szobája felé mutat, hogy „oda”, cici. Betankol, majd húzza tovább.

Még mindig súlyosan cici függő, képes lenne egész nap a mamán lógni. Általában ha nem látja a mamát, egy ideig jól elvan, de amint megjelenik drága édesanyja, rohan felé, hogy cici, mama. Majd mutatja, hogy hova üljön le a mama, az ölébe megy és már tépi a pólót.
Borika nagyon aranyosan próbálja néha megmenteni a mamát, és felhúzza a pólóját, hogy „Nézd Zsófi, itt az én cicim”, de Zsófikát nem lehet átverni.

Étvágya talán pont ezért is, de elég borzasztó, képes arra, hogy egész nap ne egyen mást az anyatejen kívül, máskor viszont van, hogy egész nap eszik.
Etetni már nem lehet, mindent egyedül próbál.

Igazi nő, megsértődik ha rá szólnak, ugyanolyan durcás képet vág, mint Bori és megtanulta levágni magát a földre hisztikor.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...