vasárnap, június 22, 2008

Vak áció

A forgatókönyvírók nyári sztrájkja miatt egy kis szünet.
Egy kis nyaralás következik, úgyhogy a szappanopera egy hét múlva folyt. köv.

Aki nem bírná elviselni a hiányt, az bátran nézze meg az ismétléseket, elmerülhet a régmúltban.

A klikkelők közt - ahogyan megszokhatták - semmit sem sorsolunk ki.

Back home

Na a kiscsajszi hazatért, épen és egészségesen, nem mintha nagy esélye lett volna maradandó károsodásra. Kis, két éccakás, kiruccanása alatt négy unokatestvérkéjével randalírozott. Illetve nem is, a jamamáék azt mondták, nagyon jó kislány volt, szófogadó, egyebek.

Szüleit nem igen hiányolta, a telefonbeszélgetések alatt is csak afelől érdeklődött, hogy hogyan van a kis Boji...

Azért örült a viszontlátásnak, messziről nagyokat integetett a Kispapának a parkolóban, meg aztán dukált egy nagy csokitó is. Mármint puszi. Kicsit később a mamának is.

szerda, június 18, 2008

"Oly távol vagy tőlem, mégis oly közel"

A tegnapi nap, s az este is, meglepő nyugalom közt telt. Valahogyan kisebb volt a ricsaj, kevesebb a zaj, nem hasított a levegőbe egy-egy "nem fürdök", "hajat nem", "ne bántsá", "hol a kutyus", "kakaót", etc.

Mindez azért történhetett meg, mert a Blanka jamamáékkal töltötte a tegnapi napot falun, s a mait is. Na és persze még négy fiú unokatestvérével, és nagynénijével. Furcsa csönd lepte hát el a lakást, csak egy kis Bojika gőgicsélés, szopizás hang törte meg az est - kis túlzással - némaságát.

Az aggódó mama persze (jó)néhányszor egrecíroztatta kicsi lányát nagy szabadságában, aki többnyire azonban nem drága szüleit, hanem leginkább kis hugicáját hiányolta. Ugyebár lassan két hónapja egy szobában próbálkoznak a csajok a közös alvással, többnyire azért sikerül is, s néha lefekvés előtt kommunikálgatnak is.

Egy alkalommal például Kispapáék arra lettek figyelmesek, hogy valami tere-fere szűrődik ki a szobából. Bojika az ágyában keresztbe, nővére felé fordulva itta szavait, aki talán mesélt neki. Mindketten jókat mosolyogtak.

Egy reggel meg, zum Beispiel, a Bojika addig nem volt hajlandó szopizni, amíg édesanyja a sirdogáló nővérét ki nem hozta a szobájukból. Amint a Boji közelébe került a Blanka, a szopizás beindult, s minden újra csordogált a maga medrében. Csajok egymás közt.

Szóval többnyire csend van, csupán olykor a focit közvetítő riporter nyerít fel, vagy éppen a Kismama kér valami újabb szívességet a Kispapától. Egy pohár vizet, egy vasalódeszka felállítást, egy Bojika fektetést.

S a Blankát ma este vajon ki tette le? Ki énekelte neki kapa hangon a "Jó éjt gyerekek, / búcsúzik a Blanka mára ..." kezdetű gigasláger átdolgozást? Kivel nézte meg a csillagokat? Hát a szomszéd néni ablakát, hogy ő már vajon alszik e?

kedd, június 17, 2008

Blankagáj

Egy kis olvasás volt éppen soron, az egyik oldalról egy papagáj virított, amelyre a kiscsaj figyelmét a Kispapa is felhívta.

Blanka hamarosan konstatálta, ha van papagáj, akkor bizony van:

Blankagáj is.

S persze mamagáj is.

Bojigájjal kiegészülve ez lenne hát a Kispapagáj család.

Édes bűnbeesés

Nagy nap volt a mai. A kis Bojika hat hónap után, életében először olyan táplálékot vett - pontosabban kapott - magához, amely nem egy bizonyos cickóból érkezett.

Ha nem is harapott bele, de néhány kanál reszelt almát elfogyasztott. Majszolt, a nagy része a szája szélén kifojt. De a kanál nagyon érdekes volt!


Egy újabb hatalmas lépés az emberré válás útján.

szombat, június 14, 2008

6 hónap előzetes, letöltendő

A kicsi Bojika máma fél esztendős, úgyhogy boldog fél szülinapot kívánunk a mosolygós, hellyel-közzel jó alvó, szófogadó, erősen cici-függő, nem túl hisztis, sokak szerint nagyon szép, kedves, aranyos kis-kiscsajnak, aki nagyon odavan a nővéréért is.

Na meg a mamájáért (és a cicijéért), na és persze a Kispapájáért.

És ők is "fokíta" (fordítva, Blanka nyelv szerint).

hétfő, június 09, 2008

Pihi

A hétvége relatív pihenéssel telt Tóalmás cityben. Ahogyan kell, minden jól kezdődött, hiszen akkor volt a legnagyobb zuhé, amikor Kispapának éppen a kertkaput kellett kinyitnia. Azért maradandó egészségkárosodás nélkül sikerült a falak közé jutni, s a Blanka hamarosan, ebéd után, húzta is a lóbőrt. Szinte a Bojika is.

Aztán kora este megérkezett - az egyik - nagy szerelem, azaz Ábel, és persze a szüleit is elhozta egy gitárral egyetemben. Volt egy kis homokozás, foci, no és este fürci. Ezt szemlátomást mindenki élvezte.

Estefelé aztán megérkezett Pupi és Julcsi is, hamarosan következett a gyermekszakasz alvása. Ekkor odakint már ropogott a tűz, Ábel papa a húrok közé csapott, a szalonnzsír csöpögött, s sercegett a hagyma. Egésszen fél háromig, az újabb zuhéig.

A Blanka hamarosan meg felébredt, egy ideje, ha nem otthon alszik, mindig ezt csinálja. Ráadásul éccaka három körül, s tart legalább egy jó órát a fentlét. Reggelente 6 körül meg a drága Bojika kel, persze most is, de azért olykor visszaalszik szerető ölelések közepette.

Szóval volt pihenés is, meg nem is. A Vaya Con Diosra viszont már nem maradt szufla.

hétfő, június 02, 2008

Blanka szülinapi party - csávókal


Valahogyan már megint úgy esett, hogy a kis Blanka újra fiatalemberek gyűrűjébe került. A szűk családi, majd a nagy családi szülinapi köszöntőt követően ugyanis tegnap volt a buli a haverokkal: a sráccal a térről (Tomi), a dombról (Pupi, na és persze Julcsival), a bokorból (Ábel), a netről (Susu).

Modern világban élünk ám!

Vasárnap fél ötkörül indult a party, s lassan szállingózni kezdtek a srácok. A mama apró fasirtokkal készült, no meg sk. gyümölcstortával, a Kispapa egy nagyszerű tésztasalátával örvendeztette meg az egybegyűlteket.

Szóval volt süti, ropi, tánc, minden, ami egy jó bulihoz feltétlenül szükséges. De elég a szavakból.



vasárnap, június 01, 2008

Napozni csak cumi nélkül!!!

A csajok általában nyáron szeretnek, szeretnének szépen, egyenletesen barnára sülni.

Hát a kis Bojikának van még mit gyakorolnia - na és perszke kedves szüleinek is. Néhány napja ugyanis Bojika egy szép délutánon elbóbiskolt, ráadásul a kis szendergés a napon, illetve félárnyékban érte.

Így mire Kispapáék rátaláltak, késő volt. A kiscsaj arcocskája egy picit megpirult, kivéve a szép kis szája körül.

Mert ott volt a cumi.

Azóta a különös ismertetőjelén nem kell filózni: enyhén piroskás fej, egy kis fehér, szabályos körrel a száj körül.

A filozófus

A minap kocsival száguldozott a Kispapa family át e szép ország egy bizonyos kisebb szegletén, suhantak a fák, rohantak a bokrok, szálltak a felhők.

"Ez nem vécé, ez felhő" - jegyezte meg a már most magasan kvalifikált két esztendős Blanka egy hosszan tartó hallgatás után, amelyet még hosszabb (kis szülői kucongással megbolondított) csönd követett.

"Ez nem vécé, ez felhő."

Bonyolult az emberi lélek, hát még a tiszta, gyermeki.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...