Hát tegnapra is jutott a parából, ahogyan kell: keményen bele az arcunkba.
Uh-ra mentünk, időpont, minden levajazva, egy kis késé oké, leglább addig ettünk egy-egy remek melegszendvicseta korházi büfében: az enyém állítólag sonkás volt, amit tulajdonképpen két darab másfél cm széles, max 5 cm hosszú sonka cafat jelképezett, a húskrémes jelszó pedig egy hajszélvékonyan, talán májkrémmel megkent kenyeret fedett.
Nemsoká jön ki az asszonyka, küszködve a könnyeivel: para van, mert a nyakiredő több, mint kéne, a gyerek péntekhez képest meg összement, most ugyanis az 57-es utasból 51 lett. Hát, volt para, sírás, meg hogy el kell menni genetikai szaktanácsadásra. Anyád. Azt mondnai sem kell talán, hogy a uh tokkal vonóval 2, azaz kettő percig tartott. Na jó, este nyolcra vissza kellett menni a nőgyogyász bácsihoz, aki eddig meglehetősen félvállról, mindent.
Nyolc, parkolóhely persze nincs, asszony kidob, köröz, lecsap, besétál. A doktor bácsi stikában egy másik uh-t csináltattat: jé, itt minden tökéletes. Erről ennyit: ahogyan van rossz kőműves, rossz újságíró, úgy van rossz uh-os is. Csakhát.... De legalább a dokibácsi valahogyan megszelidült, és törődött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése