Hát - akkor is így kezdem a mondatot - az igazi paciló rugás elmaradt, de erősen biztatóak az előjelek. Most már kivehetően megkülönböztethetők az édesanya poacakjában mozgolódó kétéltű rendszeresnek és kiszámíthatónak ugyan nem nevezhető, azonban enhyén érezhető mozgása, amely már nem téveszthető össze a has lüktetésével, a belek forgolódásával, a gyomor korgásával és egyéb belső szervek - anatómia mélyebb behatása ismeretei nélkül - egyéb fizikai megnyilvánulásaival. Szerintem.
De ma nem mozdult. Hát alszik, ahogyan az apja is tette volna egész nap, de helyette egész nap csak szívott, ütögetve a szeme előtt szerencsétlenül imbolygó klaviatúrának nevezett kiskockák elegyét. Mint a sas. Szinte.
Szóval pihi, megértem, én se nagyon örjöngenék akkora helyen, oly kevés külső impulzus nélkül. Minden sötét, még talán nem is látok, ha meg igen, csak egy nagy lepény, vérerek, és egy nagy lógó izé, ami itten tekeredik. Inkább nyugton maradok. A kaja, pia jön, meg valami tompa hangok is. Valaki meg állandóan simogat. És látja, hogy ez így jó.
Olyan, mint egy kis marionettbábu. Egyelőre egy zsinorral. Majd lesz több is, de mint tudjuk "we are all connected". S ahol te végződöl, ott kezdődöm én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése