kedd, szeptember 09, 2008

39 és fél fokos lázban égek, anyám

Talán már egy kicsit korábban is elkezdődött, talán nem, de a Kispapa hétfő délután érezte úgy, hogy a kis Boji egy kicsit meleg (na nem úgy). Sőt, elég meleg volt - a Kispapa csak ezért érezte -, a fülhőmérő végül 38,5-t mutatott. Asszem.

A mama éppen meg csak azért nem volt itthon, mert fájt a torka, s lement a dokinénihez. S a nagy front bisz-basz miatt a migrénje is érkezett. Mindenkinek hasonló hétkezdést!


Szóval a lapzárta éppen befejeződött, Kispapa tiplizett haza, ápolt, s eltakart. Viszont a körzeti doki(éppenperszehelyettesítős)néni a Bojikát a mamával a Bókayba küldte. 40 fok körüli láz, furcsa nyökögéssel körítve. Szóval este Blanka nagyszülőkhöz, Bojikával pedig a kórházba.



Szerencsére nem volt túl nagy tumultus - hétfő esténként kell megbetegedni -, s a Bókayban nagyon kedves volt az ügyeletes doktor néni s a nővérke is. (Az ilyen helyzetekben - sem - túl tapasztalt Kispapa még a vizitdíjat, illetve a hálapénzt sem tudta átadni mert. Nem fogadták el.)



Szegény Bojikára várt egy kis vérvétel (12,5 perces ordítás), meg a puncikára ragasztott - a fiúknak persze könnyebb - vizeletzacsi. A csajoknak bent kellett maradni, a Kispapa pedig egyedül otthon aludt. Soha ilyen szarul...

Végezetül, nem fokozva tovább a szörnyű feszültséget, NO PARA, minden ok, csak egy kisebb-nagyobb (talán vírusos) torokfájás. Feltehetőleg. A láz még visszajöhet, de talán nem.

Ahogyan a legelején a mama is jelezte, lehet, hogy csak az egyszerre három-négy fog érkezése a ludas. Meg az a torok.

Az egyik nagyon okos - de télleg - doktor bácsi mondta, sokan jelentkeztek a közelmúltban hasonló problémával. Mármint lázzal, s mint kiderült, torokgyulladással.

Ma Kispapáék aludnának.

2 megjegyzés:

Levi baba írta...

Mi is átmentünk ezen egy héttel ezelőtt. Három napig tartott, és a lázon kívül hála istennek nem volt semmi egyéb tünet. Jókedv, étvágy megvolt. Szóval mindjárt itt a vége, ne aggódjatok és jobbulást nektek!

kispapa írta...

Köszi, köszi.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...