csütörtök, január 31, 2008

Köldökcsonk 2.1

Az a kis undormány ottan lent, még mindig nem akar lepottyanni, mármint a Bojiról. Pedig a Kispapát már nagyon zavarja, pláne fürdés közben. Sokkal egyszerűbb lenne úgy mosdatni a kis-kiscsajt, hogy nincsen ott az a vacak.
A különböző doktor bácsik és nénik és egyéb szakik pedig aztán jól ráijesztettek a kismamára is. Aztat mondták neki, aki alapból is egy kicsit aggódósabb, hogy ez még utalhat egy olyan immunhiányos betegségre is, amely a Földön kb. 200 embernek van. Na köszi, anyátok - újfent - hogy van? Hozzátette az egyik, hogy ő ilyenről csak az egyetemi évei alatt hallott, olvasott, azóta se kép se hang. A másik meg 20 éves praxisa alatt nem találkozott olyan kisbabával, akinek ennyi ideig ne száradt volna le. S mondta is ezt okosan a mamának...

Na a lényeg, hogy azért akadt egy normálisabbnak tűnő egészségügyi szakmunkás is, aki azt jelentette ki, hogy no para, van ez így, ha egy hétig még nem esik le a csonk, 5 perc alatt lenyiszálja és kész.

Ezt lehet valahogy így is csinálni, nem? S mindneki nyugodtabb marad, sőt, még az állam bácsi drága orvosait sem járja végig az aggódó szülő.

Na.

To be or not 2 bí

Pár napja itt járt a kiscsajszi, illetve már ugyebár a nagyobb csajszi, egyik cimborája, a natgeós Tomi. El is gondolkodtak az élet értelmén - legalábbis a Kispapának úgy tűnt a képeket látván.

vasárnap, január 20, 2008

Csajok képekben

Boji, kivételesen nyitott szemmel.
Kispapa három csaja egymás felett...
... Kispapa három csaja - és két vau-vauja - egymás mellett.
Katica, katica - matrica, matrica.

Egy kis séta

Íme a nagyszerű testvérkocsi, amibe a Blanka eleinte nem igen akart beleülni, csak kisebb, de inkább nagyobb közelharc árán. De azért - mint a mellékelt ábra is mutatja - a Kispapa győzött.

A csajok közül a két nagyobbik. A legkisebbik - mint általában - aluszik. Most van neki az alvóideje.

péntek, január 18, 2008

Köldökcsonk 2.0

Eme nagyszerű, szeretett, sokak által olvasott internetes naplóban - blogban - már esett szó a köldökcsonk intézményéről. Most megint fog, hiszen itten van egy második nagyszerű, kedves, aranyos, szép gyermek is. Igen, a Boji.

Úgy tűnik, Kispapáéknál ez az izé, a köldökcsonk sokáig szeret fent lenni. Ugyanis a kis Boji - már pár perccel - elmúlt 5 hetes, s az a fityegő még mindig ott van. S most aztán már tényleg leeshetne, már azért is, mert a Kismama ilyenkor elkezd filózgatni, netezgetni, hogy miért is van még ott a csonk, ahol már nem kéne lennie, s talál is sok borzalmas betegséget, amelyre utalhat eme késlekedés.

Szóval még ott van, hiába a sok púderezés, alkoholizálás, miegymás. Pár napja egy doktor néni azt mondta, annyira nem para, de tessék erősebben alkoholizálni. Meg azért a sebészetre is elküldték a csajokat, ahol ránézésre azt mondták - azaz vizsgálás nélkül -, hogyha 8 hetes koráig nem esik le, akkor leszedik, s kivizsgálják, "nincsen e valami immunhiányos betegség a háttérben". Anyátok hogy van?

Ezzel nem lesz gond. Mármint az alkoholizálással. De már tényleg leeshetne ez a csonk, már úgy is kellene valami újabb megoldásra váró probléma. Ami van is, egyébként.

Hiszen a kiscsajok, főleg inkább a Blanka elkapott valami fosós-hányós vírust. (Egy kiscsávótól, aki pár napja volt itten vendégségben. Persze szentemre itt jött rá a hányás, majd a fosás, a nagyon drága IKEÁ-s szőnyeget rondította össze szegényke. Persze nem tehet róla, NO MEG AZ ANYUKÁJA SEM, de hát ez így szok lenni.)

Persze éppen akkor jött ki a fosás-hányás, éccaka, amikor másnap Kispapának elég parás-peres napja volt. De hát az igazágszolgáltatás még várhat. Az a bizonyos meg úgyis odaát van.

péntek, január 11, 2008

A kis zöldszemű szörny

Azért tényleg kicsi, de van.

Amikor a kis Boji hazatért, a Blanka hordta az ágyikójába a kis állatokat, s ahogyan írva volt, az áljósát is felajánlotta. Azért közben rájött, hogy a Boji nem csupán egy átmeneti jelenség.

A kis zöldszemű ott kapisgál benne, de tényleg nem vészesen. Csak több törődést, játékot igényel, amivel semmi gond nincs is. Sokszor fogja a kezébe is a kis-kiscsajt, s ha sír, nyugtatgatja.
Persze más a helyzet, ha a Kispapa nincs itthon. A kismamától jóval több foglalkozást igényel a kis Blanka, sokszor kézenfogva kísérgetik egymást a pecóban.

Kicsit nehezebb a helyzet a szopizásnál. Olykor ilyenkor ő is követeli, hogy a mama ölébe ülhessen, főleg, ha fáradt. Szopizni azért nem akar. Ilyenkor néha modogatja: "Kiszáll, ide!" Mármint Bojit kismama tessék lerakni az ágyra, ide. Hogy neki jusson hely a mama ölében.

Azért láb alól eltenni nem akrja a Blanka a Bojit. Majd meglátjuk mi lesz a vége, amikor összevesznek az első igazi, jóképű, intelligens, vicces krampón.

Aki persze a Kispapa lesz.

kedd, január 08, 2008

A minap

A szemek kicsit már azért sűrűbben pattannak ki, de azért elég gyakori az alvás a kis Boji részéről. Azért éccaka lehetne több. Néhány fotográfia.

Egyébként rendes kiscsaj, s egyre érdeklődőbb. A mai fürdetés alatt már mintha élvezte volna is a kényeztetést.

A hajszárító dolog egyébként most is bejön. Azaz a vízből való kivétel után Kismama törülköztet, pelenkáz, keneget, miközben Kispapa a kád szélén ülve üveges szemekkel a hajszártót próbálja a kiscsaj felé irányítani. Mert így egyszerűen melegebb van.

S jó esetben ilyenkor a kis-nagy Blanka már aluszik. De szinte mindegy is, hiszen úgy sem hallanák ezek az átok szülők a nagszerű Philips Compact 1300-tól.

szombat, január 05, 2008

Háztáji baba hardcore

Egyre több minden bejön a kiscsajnak, leginkább persze a már említett Thomas, de van még azért egy-két kedvenc.

Például ez. Lassú ütemekkel induló, a buliba egyre inkább belefeledkező háztáji állatok örjöngése.

Ha ezen a vonalon megy tovább a csaj, biztos hardcore-os lesz.

szerda, január 02, 2008

Hepi Buékok!

A boldog új év és boldog új élet sikeresen kezdődött, a csajok többnyire átaludták az éccakát - a kis Boji azért 3 óránként kérte a jussát -, de hagyta a szülőket egy kicsit kulturáltan szórakozni.

Na persze csak szerényen. De járt Kispapáéknál egy híres bécsi fotós kedvesével, egy ismeretlen színész a kedvesével, meg egy életművész a kedvesével. A csajokat a Kispapa és Kismama rendkívül rutinosan helyezte nyugalomra, a kis Blanka már húzta is a lóbőrt, mire az első vendégek megérkeztek. Sajnálták is, hogy nem láthatják a híres Blankát, aki mostanában egyre többet dúdul magában és nagyszerű szüleivel együtt is, leginkább persze a híres Thomas főcímdalt próbálja utánozni.

A kis Boji még csatlakozott a bulihoz pár korty erejéig, igaz, csak anyatejet ivott, de azt tisztán. Kemény fából faragták ám! Amint "elment" lefeküdni, dübörgött a Petőfi - "Talpra magyar!" - , majd a Himnusz, fogytak a sörök s a társalgás is egyre emelkedettebb lett.

A bulit, immár cd-ről, Dr. Alban és haverjai zárták valami furcsa ügyből kifolyólag.

Képek by the Godfather

Ahogyan a jövendőbeli keresztapa látta a csajokat. Bővebben itt.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...