Szóljanak a fánfárok, peregjen a dob, a kiscsajszi a közelmúltban újra a fejlődés útjára lépett, ez úttal szó szerint.
Éppen nagymami volt itten látogatóban, amikor megtörténet a csoda, a kiscsajszi megtette első, önállónak nevezhető, igaz kicsit még inbolygó lépteit.
Azóta már egyre tökéletesebb a mozgás, csiszolódik a testmunka, nőnek a távok. Lassan visoznt be kellene szerezni egy pórázt is.
Mozgás. Ez a kiscsajszi elég mozgékony, nem igen fér a bőrébe, talán ezért nem is olyan dundi. (Szerencsére. Nem is lehet annál rosszabb, amikor az ember lánya már felsős, középiskolás, azt ő hordja a legnagyobb szoknyát, a fiúk kiröhögik, s érettségiig a kutya se néz rá. Habár ez meg azért jó, mert akkor nem kell majd a serkenő bajszú, szerencsétlen udvarlókkal bírkózni...)
Szóval van mozgásigény. Tegnap, gondolta a Kispapa, a kiscsaj ellesz a nagy ágyon, a Lolka és Bolka csak leköti egy ideig. Két percig sikerült is nekik, ez alatt a Kispapa írt, a változatosság kedvéért. Azért óvatos, körültekintő, figyelmes volt a Kispapa, tett néhány kispárnát az ágy szélére, biztos, ami biztos. Ez jó döntésnek bizonyult: ugyanis a kiscsajszi nekidölt az egyik párnának, majd egy "szaltómortaléval" a levegőben hosszában megpördülve dobott egy hátast.
Szerencsére telibe kapta a parkettát, a nyomás eloszlott, a sírás csak kettő (a számokat húsz alatt betüvel írjuk ki) percig tartott. A Kispapa karjaiban vigasztalta kicsi lányát.
Alig mertük elmesélni a tanításból hazaérkező mamának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése