Nagy családi ebédelés volt vasárnap, 600 gyerekkel, na jó csak, hattal, de olykor már így is nehéz volt megtalálni a sajátokat. A Bojit azért pár fokkal, igaz, könnyebb. A nagy haddelhadd utolsó távozó egyénei, hogyhogynem, Kispapáék voltak kora esete felé, amikor is a Blanka nem igen akaródzott elindulni, úgyhogy végül nem is indult. Kicsit még játszódott nagypapival, eleresztett egy laza "sziá"-t a mama és a Kispapa felé, majd folytatta ténykedését egy jobb társadalom érdekében.
Már a kocsihoz is furcsa volt lemenni, sokkal kevesebb volt a cucc, csak egy gyerek lógott a Kispapáék kezében. Meg kettővel kevesebb táska, kettővel kevesebb vau-vau. A szőrös, meg a csörgős, ugye.
Még csöndesebb volt itthon a lakás, hamar kiderült Kispapáék számára: egy gyerek nem gyerek. Olyan gyorsan ágyba került a kis Boji, s talán hamar el is aludt, hogy szinte vágni lehetett a csendet. Sehol egy felsivító "nem", nem volt hosszú köszöngetés a Blankával a mamától, Bojitól, tévétől, függönytől, léghajótól, katicától, nyuszitól, tigitől, könyvektől a lefekvés előtt. Nem volt a kis Blankával "kicsitleül" a sötétben az ágy mellett, ahogyan minden este.
A Bojika is csak egyszer kelt 2 körül, aztán 6 körül szokott, de most lehett kicsit hagyni sírni, úgyhogy mire Kispapa félálomban visszatért a tejcivel, a kiscsaj már újra aludt.
Mára a kis-nagy Blanka taknyos lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése