A minap éppen egy kis sétára indult a Kispapa család, s a nagyszerű Kispapának az ötlött az agyába, hogy a szokásos "kis retkes" - ugyebár a szétszívott, ragacsos, kopott, undorító cumi - helyett egy másikat csempész a Bojika szájába, úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Persze úgy téve, mintha azt hinné, az valójában a "kis retkes". Még a mama előtt is megjátszotta magát a Kispapa.
S csodák csodája, egy-két próba-szívás után a kiscsaj szítta az új cumit. Ami persze már hetek, hónapok óta rendelkezésre állt, de nem sikerült "beültetni". Kis szívás az emberiségnek, hatalmas a Bojikának. No és persze Kispapáéknak.
A "kis retkestől" tehát elváltak útjaink, amely már úgy nézett kis, hogy belülről összeragadt, mert már kilyukadt, annak ellenére, hogy állandóan mosva volt, azon nyomban hozzáragadt valami, sokszor saját maga. Még talán a plafonon is ottmaradt volna, ha Kispapa hozzávágja.
A tanulság: a cumit már az elején gyakran cserélgetni kell, akár úgy, hogy kettő ugyanolyan van, hogy ne szokjon hozzá a delikvens egyhez. Mert aztán akkor nehéz lesz az elválás. (A Kispapa csak remélni tudja, hogy ennek nem lesz olyasmi mellékhatása, hogy a kicsaj a későbbiekben, pár évtizeddel később meg a krampóit cserélgeti össze-vissza.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése