Nekem a Balaton a riviéra

Sok helyütt volt már a piciny Blanka a fogantatástól ezidáig - részletek az archívumban olvashatók -, ám a Balatonnál még nem. Illetve a fogantatás után lehet, de a maga hús-vér valójában ezidáig még nem. Eddig.

A nagy utazás pénteken kezdődött. Miután kismamával jól megbeszéltük, hogy etetés után indulunk, hát pont nem akkor sikerült, hanem éppen a kettő között. Na ennek meg is lett az eredménye.

Először Budaörs mellett húzodtunk le, na jó, kellett azért autópálya-matrica is. De ekkor Blanka anyukájával eltűnt, s 3-4 pelenka-cserélés után már vissza is tértek. A kiscsaj rákezdett. Telített. Párszor.

Ez után Székesfehérvár mellett indult be a buli, ekkor a kiscsajszi gyomra követelte a neki dukáló jussot. Addig a kispapa nézelődött. De végül aztán szerencsésen megérkeztünk Csopakra. Jeee. (Van, aki eljutott akár idáig is az olvasásban? Kérem jelezze, mert akkor legközelebb nem írok ennyit, csak lazán, tömören, stick-to-the-point. Köszönet.)

A kis Blanka élvezte a dolgot, legalábbis a szülei szerint, ő ugyanis nézelődött, érdeklődőtt, figyelt, gőgicsélt, aludt, tett néhány sétát, stb. Mint másutt is, mindenütt. De valószínűleg jó lehetett neki.

Azért a fürci még kimaradt.

Jöttek rajongók is, többen is, hullámoztak egy sort, megittak egy sört, fizettek egy vacsit, majd beindították a kocsit.

Hazafelé a rutinos szülők rutinosan indultak: rutinosan először fürdettek, majd rutinosan összepakoltak, majd rutinosan - kispapa - bepakolt a kocsiba, majd a kismama rutinosan etetett, majd a kispapa rutinosan beült a kormány mögé és rutinosan hazavezetett.

Hazafelé csak egy kis felsírás volt, mármint a Blanka részéről, úgy Székesfehérvár környékén, egy kis pihi, cickó és már otthon is voltunk.

Pikk-pakk.