hétfő, július 17, 2006

Nekem a Balaton a riviéra

Sok helyütt volt már a piciny Blanka a fogantatástól ezidáig - részletek az archívumban olvashatók -, ám a Balatonnál még nem. Illetve a fogantatás után lehet, de a maga hús-vér valójában ezidáig még nem. Eddig.

A nagy utazás pénteken kezdődött. Miután kismamával jól megbeszéltük, hogy etetés után indulunk, hát pont nem akkor sikerült, hanem éppen a kettő között. Na ennek meg is lett az eredménye.

Először Budaörs mellett húzodtunk le, na jó, kellett azért autópálya-matrica is. De ekkor Blanka anyukájával eltűnt, s 3-4 pelenka-cserélés után már vissza is tértek. A kiscsaj rákezdett. Telített. Párszor.

Ez után Székesfehérvár mellett indult be a buli, ekkor a kiscsajszi gyomra követelte a neki dukáló jussot. Addig a kispapa nézelődött. De végül aztán szerencsésen megérkeztünk Csopakra. Jeee. (Van, aki eljutott akár idáig is az olvasásban? Kérem jelezze, mert akkor legközelebb nem írok ennyit, csak lazán, tömören, stick-to-the-point. Köszönet.)

A kis Blanka élvezte a dolgot, legalábbis a szülei szerint, ő ugyanis nézelődött, érdeklődőtt, figyelt, gőgicsélt, aludt, tett néhány sétát, stb. Mint másutt is, mindenütt. De valószínűleg jó lehetett neki.

Azért a fürci még kimaradt.

Jöttek rajongók is, többen is, hullámoztak egy sort, megittak egy sört, fizettek egy vacsit, majd beindították a kocsit.

Hazafelé a rutinos szülők rutinosan indultak: rutinosan először fürdettek, majd rutinosan összepakoltak, majd rutinosan - kispapa - bepakolt a kocsiba, majd a kismama rutinosan etetett, majd a kispapa rutinosan beült a kormány mögé és rutinosan hazavezetett.

Hazafelé csak egy kis felsírás volt, mármint a Blanka részéről, úgy Székesfehérvár környékén, egy kis pihi, cickó és már otthon is voltunk.

Pikk-pakk.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Kispapa!

Csak visszejelzek, hogy én eljutott ama bizonyos pontig az olvasásban, sőt még tovább is. szóval írjál csak, mert mi, és gondoldom még jó sokan olvassuk szorgalmasan!!!!!

Névtelen írta...

Szia Kispapa!

Kiscsit kapkodva írtam az előbb, ezért némi igazítást eszközlök most:

Visszejelzek= visszajelzek
eljutott ama= eljutottam ama

Névtelen írta...

Ja, és Kiscsit= kicsit



Na, mostmár befejezem!

kispapa írta...

Szi Stella!

Köszi a "visszejelzek"-eket, a "kiscsi" kapkodás egy ilyen kiscsávó mellett meg asszem belefér.

Örülök, hogy maga "eljutott ama" pontig, sőt, tovább is!

"A hölgyeknek kezicsókolom, az uraknak viszontlátásra!" Hogy Kokónk neves mondását idézzem.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...