kedd, május 01, 2007

A munka ünnepe – II. Mosonmagyaróvár

A neves munka ünnepe, Budapest felé, félúton, a Júliáról, Benedekről, és na jó, mamájukról és tűzoltó apukájukról híres Mosonmagyaróváron folyatódott. Mert hogy ha már lúd, akkor legyen kövér. Ahogyan a költő mondja.

Az utazás tehát vasárnap délután folytatódott.

Kocsiba be, ablakot le. A kiscsajszi hátul a mamájával, a volán mögött meg hát a Kispapa nevezetű fickó. Egy kisebb telefonos segítséggel hamarosan fel is tűnt Júlia és Benedek birodalma, a híres mosonmagyaróvári házikó.

A ház férfi tagjai éppen egy kis túrát tettek az érkezéskor, így – szinte – teljes nőuralom volt. Ekkor legalább a kiscsajszi kipróbálhatta a nagyszerű hintát a kertben, volt is nagy öröm. A férfiak megérkezésekor a kis Benedek részéről volt egy kis visszafogottság, ám lassan a jégcsap olvadni kezdett. Lassan.

A csajszik hamar összemelegedtek, mint tudjuk, a híres Júlia már birodalmi lépekedővé lépett elő, a kis Blanka azonban ilyen ranggal még nem büszkélkedhet. Júlia, kimutatva szolidaritását, többször választotta a Blanka kedvéért a négykézláb való helyzetváltoztató mozgást. A kiscsajszi is próbált asszimilálódni, amelyhez azonban kellett a Júlia segítsége. A kis Blanka az álló Júliába kapaszkodva próbált felállni, de azért részéről az még nem volt olyan stabil. Mármint az állás. Az eredmény sejthető, szerencsére súlyosabb következmények nélküli.

Délután egy kis séta is belefért.

A fektetés után a kitartó szülőknek finom vacsi dukált. Kellett is az energia, főleg a mamáknak, mert valahogyan éccaka a csajok igencsak randalíroztak. A kis Blanka is párszor felébredt, de – állítólag – a kis Júlia is. Egymást cukkolhatták a csajok: ki a keményebb, hogy hosszabb ideig fent tud lenni, és bulizni. Ezek a mai fiatalok!

Így tehát a hétfő reggel kissé kótyagosan kezdődött, pakolással, egy újabb ingyen és finom ebéddel folytatódott. Hálaként a kiscsajszi délelőtt a szép kertben gyomlálta a gyepet, egy kicsit a virágokat, olykor egy-két szálat is kitépkedett. Ismerkedett a terasz lépcsőjével, a ház falát is összefogdosta, és a labdát is űzte egy kicsit.

Ja, és a Benedek vécéillatosítókkal álmodott.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...