
A megaparty már pénteken elkezdődött. Ekkor próbált a kicsi család minél előbb a gazdag, nyugati, bécsi nagybácsihoz eljutni, ingyen kaja, pia, szállás, és minden, ami ezzel jár. A mama egy kicsit birkózott az elemekkel, fejfájással és egy kis mandulagyulladással, de aztán úgy alakult, hogy összejött a pénteki indulás.
A kiscsajszi jól viselte a hatalmas utazást, a Kispapa is nagyszerűen vezetett. Amikor odaértünk Zolika nagybácsiékhoz, minden rendben is ment, csupán ekkor derült ki, hogy mamának, kispapának minden cucca megvolt, csupán a kis Blanka cuccai maradtak a kisszobában, Pesten, a 16-on, szépen becsomagolva. A szülők, akiknek mindenük pici gyermekük. Na mindegy, kis zabálás este kilenc körül, a kiscsaj meg felpörög, élvezi a bulit a két bécsi unokatesóval, aztán kb. este 11-kor már alszik is.
Szombaton már a saját – mármint menyasszony-Zsuzsi – pecójában érte a kicsi családot. A kiscsaj azért persze hétkor

Na innen akkor irány Zolikáékhoz, a nagybácsihoz, mama testvéréhez, onnan pedig a Kispapa a Blankával, Zolival, az autókról mindent tudó Fábival pedig a piacra, mindenféle fűszerért, alapanyagért. A kiscsajszi igencsak élvezte a piacolást, pláne a sok vau-vaut – mostanában minden állat vau-vau, egyébként. Aminek meg nem négy lába van, az baba. Teszem hozzá.
Délután a kiscsajszi hamar elaluszik, ekkor van az alvóideje, a mama és a Kispapa gondol egyet, elmennek sétáélni. Egészen az első sarokig jutnak, ahol a mama egy jó kis salit nyom, a kispapa egs kávétm és na jó, egy búzasört. A csajszi húzza a lóbőrt. Mindig így kéne lennie, így legalább a kávézókban, éttermekben nem kell rá sokat költeni. Höhö.
Jó hinták Bécsben is vannak.

A vasárnap lassabban kezdődik, szerencsére a kiscsávók nem sok vizet zavartak előző este, a tévét nézték, a Kispapa azért csekkolt, nehogy valami sok tejet adni képes, nénis filmet nézzenek a kandi kamerás és a rajzfilmes között. Szóval vasárnap, lassú szedelőzködés, a kis Blanka jót reggelizik a Kispapával, aztán tipli, egy finom ebéd ala Zoli, majd irány Mosonmagyaróvár!
Azaz Júlia városa. Na jó, meg Benedeké is. Egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése