hétfő, május 21, 2007

One jír

„Happy birthday to you
Marmalede im Schue
Aprikose in die Hose
Und Ketcgup dazu”


Elértük, illetve hát a Blanka, a nagy kor-kórt, igen, elérkezett az első esztendő. Illetve mindjárt. Május 22-én, este 21.55. Amikor is kibújt a szög a zsákból. A Blanka az anyukából. Mindez anno – hú de rég volt már – a Kispapának is nagyon fájt: a mama úgy szorította szülés közben a kezét, hogy a gyűrű nagyon nyomta…

Egy év, egy óriásbébi, és mégis egy apró kicsi lény, aki annyi mindent nem tud még. De hihetetlen, hogyha nem is napról napra, de folyamatosan tágul az az apró világképe.


A nagy buli már meg is volt, Népszínházas nagymamáéknál gyűlt össze – szinte – a kicsi család,
Kispapa apuka sajna nem tudott jönni, így legalább több süti maradt. De volt ott – sajna csak egy – dédi, ráadásul mama, akkor összesen két nagymama, egy nagypapa, egy nagynéni, egy mama, egy Kispapa, akkor keresztszülők, keresztgyerek plusz Luca tesó, aztán unokatesók, vagy négy, szülőkkel… A kicsi család.

A kiscsajszi mint egy duracellnyuszi négykézláb száguldozott, a nap végére azért már merült az elem. Amikor a katicabogaras torta elé került, és mindenki neki énekelt, kicsit megszeppent, de aztán minden ment tovább. Gyűlt a jó sok ajándék, dögivel.

Szóval egy év. Az egy év. Hogy valami okosat is mondjon már a Kispapa.

De most kicsit folyik taknya, nyála. Ja, és egyszerre jön négy foga. Úgyhogy néha felordít.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sok boldog szülinapot Kedves Blanka!
Sok puszi meg minden, persze csak akkor ha apu nem néz ide!
Marci

Névtelen írta...

Drága Kicsilány!!
Nagyon-nagyon boldog 1. szülinapot kívánunk!! Istenke éltessen sokáig, és imádjuk a füledet is!!
Millió puszi
Bundika és Falatka

Névtelen írta...

Boldog születésnapot kívánunk Blankának mind a saját, mind a magunk nevében!

Névtelen írta...

Boldog születésnapot Blanka!!!!! Nőljél nagyra!!!! Sok puszit küldünk: Fabiék

Névtelen írta...

Fúfú, én itt még nem is kívántam neked boldog évfordulót!!!!!! szóval: NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT, BLANKA!!!! Puszi, Bogyesz

Névtelen írta...

Megkésve bár, de annál nagyobb szeretettel kívánunk boldog 1. születésnapot a nagylánynak!

Dominó család

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...