hétfő, november 23, 2009

Kis-nagy para

A Kismama és B3 - alias Zsófibaba - csütörtökön úgy döntöttek, egy kicsit beparáztatják magukat, még inkább a Kispapát. Szerencsére jó időben, aznap Kispapa már nagyjából befejezte nagyszerű alkotó tevékenységét, így könnyedén pattant a volán mögé, hogy a délután kezdődő erős pocak- és derékfájdalmakra panaszkodó 30 hetes Kismamát bevigye a kórházba, azaz az egyes női-re, mivel a Kismama szülésznénije azonnal behívta őket a híreket hallván.

Kismama nagyon aggódott, s végül is persze joggal. A kedves szülész néni megvárta Kispapáékat, pedig már lejárt rég a munkaideje, s miután megvizsgálta a Kismamamát, s persze az ügyeletes orvos is, a nagyszerű nőgyogyi-szülész doktor bácsival telefonon konzultáltak, s végül bent ragasztották estére mamát. Volt kis para, ugyanis kicsit kitágult a méhszáj - az tud beszélni is? mi mident mesélhetne... -, úgyhogy attól is lehetett tartani, hogy itten valami folyamat elindult. Kapott a Kismama infúzión keresztül - ingyé'!!! - alkoholt, no meg benne magnéziumot, egy idő után már kissé kipirulva, mosolyogva, de közben aggódva tekintett az ágyból Kispapára. A biztonság kedvéért kapott valami szteroidot is - nem rossz hely ez, csak a zene volt gyenge -, na de komolyan. A szteroid a kiscsajszi miatt kellett, 2 szuri, 24 óra különbséggel, a tüdőérlelést elősegítendő, ha mégiscsak ki akarna jönni.

Ráadásul a szülőszobán kellett pár órát tölteni, s valami front is lehetett - persze migrén is volt a levegőben -, mert 2-3 óra alatt néhány gyermek ki is pottyant ottan a környéken. Ráadásul egy pirinyó ikrek is, 800 grammok is alig voltak. Szóval azért e környezeti hatás egy kicsit még rátett a parára...

No, ottan aludt-nemaludt Kismama csütörtökön este, de aztán pénteken éccakára már hazaengedte a terhesorsztályvezető-guru (aki nem mellesleg Kismama doktorbácsija). A kórházban hétvégére ráadásul látogatási tilalmat is elrendeltek, (influenza) járvány miatt.

A hétvége így otthon telt, a Kismamának szigorú fekvés, meg néhány gyogyi lett felírva. Pl. görcsoldó,antibiotikum. Hétfőn délelőtt vissza kellett térni a kórházba kontrollra, s két óra parkolódíj megfizetése, száz oldal olvasás és egy fél sajtos pogácsa után Kispapa nagyjából újra feltűnni látta élete értelmét, illetve egyiket a négy közül, s megtudta, hogy lehet menni haza. Kismamástúl.

A (külső)méhszáj valamelyest kinyílt, ami harmadik gyermeknél már annyira nem para, de 30 hetesen azért igencsak vigyázni kell. Feküdni kell, nyomni a Mg-t, a görcsoldót, nem emelgetni drága hosszúcombú Blankát és Zsírborit. Legalább 5-6 hétig.

És Kispapát se. Egy darabig nem lesz box Erdei "Madár" Zsolt módra.

(P.S. Zsófibabával amúgy a legutóbbi uh szerint minden oké, be is fordult, méretei tökéletesek, csak még a születéshez picike, 1500-1600 g körül van, van még pár hete odabent.)

6 megjegyzés:

dreschma írta...

Örülök, hogy végül minden rendben! Vigyázzatok magatokra! :)

Ezek szerint 3. B nem is B lesz? :)

kispapa írta...

Hello!
Köszi, köszi.
Hát bizony Blanka leszavazta B3-t, asszonta Zsófi lesz és kész. De azért mellékesen B3-za is.

MAM írta...

Húú, képzelem micsoda izgalmakon mentetek keresztül... Hál'Istennek hogy minden okés! :)
A névválasztást illetően pedig csak gratulálni tudok, csodaszép nevet kap a leányzó!! (Nem mellesleg az enyém kisasszony is Zsófi ám! ;))

Lipodresch írta...

Mi a helyzet? Jól vagytok? Minden rendben?

Mi ma beadattuk mindannyiunknak a H1N1 oltást...

Még a rendelőben is elpityeredtem, hogy biztos jó döntést hoztunk-e...

Lipodresch írta...

Nekem lenne sok B betűs kedvencem!

Mi tartottuk volna az A-Á betűt ha fiú, így hogy lány váltottunk R-re, ha lesz még egy lány akkor már neki is megvan az R-betűje! :) :) :)

kispapa írta...

Szia Marcsi

Jol vagyunk,koszi, csak Kispapa sokat dolgozik, nincs ideje irni,de ma fog allitolag :)

Nekunk is lett volna meg mas nev otletunk,de Blanka sajat magatol eldontotta h Zsofi lesz, pedig akkor meg nem tudtuk a nemet. Bmilyen mas nevet hoztunk fel neki, hajthatatlan volt

Oltas: hasonloan dontottunk mi is, en is megkaptam ma,Bori pedig hetfon. Nehez szivvel, hosszas tepelodes utan,de sajnos az elmult napok esemenyei donto ervkent hatottak.Bar zsigerbol ellene vagyok es nagyon aggodom.De van 2 masik gyerekem is,akikert feleossegel vagyok.....Nehez.

Kriszti

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...