Ma a csajok néptáncon voltak a mamával, ahol az alábbi incidens történt kis Blankával a Mama interpretálása alapján.
Van egy gyakorlat, mikor bizonyos szavakat kell szótagolva elmondani, és közben a dobverővel verni a ritmust hozzá. Általában ilyenkor egymás nevét kéri a tanárnéni, vagy a szülők, tesók nevét kell szótagolni a delikvenseknek.
Kis Blanka is sorra került, amikor az apukája nevét kellett eldobolnia. Valamit mondott is, bár Kismama először nem hallotta, és valószínű Márti néni sem, mert megkérte hogy ismételje meg a papa nevét.
KisBlanka ekkor már kicsit hangosabban eldobolta a Kispapa által jól betanított rigmust: Mi-ki-pa-pa-ki-rály. A ritmust eltalálta, ügyes volt, Márti meg is dicsérte, de utána kérte, hogy mondja el a papa igazi nevét is, hisz ő nem királyozhatja le, ha véletlenül összefut vele az utcán.
Ez viszont a maximalista, minden kudarctól rettegő kiscsajnak már sok volt, és zokogva ment a mamához, hogy ő bizony soha nem megy többet vissza oda.
Szegényke nem értette, Márti néni csak a papa igazi nevére volt kiváncsi, és ezért kérdezgette, nem azért mert ügyetlen volt....
De aztán Kismama megnyugtatta, és végül boldgona visszaszaladt és elárulta a papa igazi nevét.
Na ilyen alattvalókra lenne szükség. Csak a nap minden percében így kellene viselkednie, tisztelettudóan, alázatosan, szeretetben, békében. Majd egyszer. Talán. Sohamár (angol szakosoknak Nevermore).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése