BUÉK

A kiscsajszinak megvolt az első szilveszteri bulija is, igaz, kicsit betegesen. Ebben a hülye, meleg, vírus-gazdag decemberben ugyanis megint érkezett valami. Valami köhögős nyavalya, ami miatt a szilveszter előtti két éccaka olyan volt, mint soha előtte. A mama és a Kispapa egymást felváltva kb. óránként mentek be a kiscsajszihoz.

Szóval megvolt a testi-lelki felkészülés a jó kis szadai papás-mamás (na nem olyan…) szilveszteri összejövetelhez. Azért egy jó darabig a kiscsajszi is bírta, be is mutatta legújabb tudományát, a tapsolást. Egyre jobban is megy, pláne az „éljen a papa” rigmusra. Egy kis személyi kultusz.

Szóval „kocsiba be, ablakot le”, aztán irány a megacity. A kiscsajszi egy darabig bulizott a szüleivel meg azoknak a nagy melák haverjaival, anglomán cimboráival és valami szakáll-makál csávóval, meg az összesnek (szinte) az élete párjával. Majd miután a hülye fiúk már megint fociztak a hidegben, meg aztán megint baromkodtak a vízben (az a nagydarab csak azért volt egy fokkal ügyesebb, mert jobban leért a lába…), inkább elment aludni.

Aztán éjfélkor már megint jöttek „valakik”, s akkorát fújtak abba a nagy izébe, hogy a kis Blanka is felébredt. Már szólt is a Petőfi, bim-bam, na meg a Himnusz, ami alatt a kis Blanka, a mama és a Kispapa összebújva somolygott egymásra, miközben egy idétlen, harmincközeli anglomán rózsaszín sapkában vigyorgott rájuk. Meg egy közel 100 kilós csávó. Meg aztán sokan mások.

Aztán lassan tipli haza, sajna, mert hát a köhögés, az még volt. Meg egy pici láz. Meg köd is hazafelé. 1 méterig lehetett látni.

BUÉK.

Mindenkinek, mindegy kinek.