Hellyel-közzel, el ne kiabáljuk, kilábaltunk a mindenféle szarságokból, betegségekből. Úgyhogy e hétvégén egy kis mérsékelt szocializáció is volt már. Nagyszülők, nagynéni, dédik minden mennyiségben, jobbról, balról.
Sőt! E hétvégét már kemény három és fél foggal ünnepeltük! Bizony. De kellenek is ezen erős örlőszervek, ugyanis a kiscsajszi ráindult a rudira. Az igazira, a pöttyösre, a Túró Rudira.
Mert már 8 hónaposan lehet ám rudit is enni. Igaz, csoki nélkül. A mama lerágcsálja a vékony, finom csokiréteget („Sajnos, kénytelen vagyok megenni” – mondja szomorúan.), majd ujjáról kínálva a túrót a kiscsajszi elmajszolja. A minap 2-t is. Fogy ám a rudi, csak győzze a Kispapa szállítani.
Megy a kajálás is, hosszú idő óta már hízik is a kiscsaj, remélhetőleg ez így is marad. Pár év múlva meg már folyamatosan fogyni akar majd… de ez egy későbbi probléma. Lesz.
De hát ez a nap nem a miénk, hanem Kispapa kollégáé. Sok-sok grat Bencének és családjának! Ugyanis nem is olyan régen 4050 grammal és 53 centivel a világra jött Bence!
2 megjegyzés:
Köszönjük a gratulációt, de minden érdem a kismamát és természetesen Bencét illeti. :)
Esetleg Blankának is egy kistesó...? :)
Én is imádom a túrórudit!!! Sajna nálunk ugyanez a felállás, Mami önfeláldozóan leeszi a csokirészt, és Nekem csak a túró jut... de azért igyekszem viszonzásképpen leharapni az ujját is mellé :)
Mindenesetre ebből is látszik, hogy szívem hölgyével még az ízlésünk is egyezik...
Megjegyzés küldése