vasárnap, november 02, 2008

Buli Blankával

Habár úgy volt, hogy a mamával megy egy kis bulira Kispapa, egy "kellemes" migrénnek köszönhetően a mama pénteken kidőlt, így a családi kupaktanács úgy döntött, hogy azért teljesen ne légyen lefújva a program. A Blanka kísérte el Kispapát.
A verdát a hely közelében sikerült letenni. A Blanka új, csíkos táskáját természetesen a Kispapa vitte, amely egy kártyacsomagot, illetve néhány kis könyvet rejtett. Hét körül értek Kispapáék a helyre, ahol a híres úszó és kedvese már ott volt. A kiscsaj, ahogyan általában szokta, eleinte kicsit szégyenlősen kezdte, de lassan feloldódott. Főleg akkor, amikor megérkezett az öt év körüli Pilla, akivel felfedezték a helyet, megismerkedtek a pincérnőkkel, megszerezték a placc összes lufiját, s a dobogó legfelső fokára is felálltak.

A pincérnőkkel való ismerkedés a Blankának igazán jól ment, gyűjtögette az alátéteket, s olykor kézen fogva kísérgették őnagyságát. Azért kedvezményt nem kaptak Kispapáék. Pedig a Blanka - akiben azért egy kis valami még mindig volt, van, néha fosizik, párszor szegényke hányt is, Bojika kisebb fosival megúszta -lenyomott egy narancslevet, s Kispapával egy Kokó kedvencét (csirkemell burger baconnel) is.
A kiscsaj jól bírta, egy kicsit (persze alkoholmentes) sörözött is, dumált egy kicsit a szőrös Valesszal, Pici is lóbálta dobókezében, no és persze koccintott a társaság legifjabb porontyára, a londoni születésű Levente egészségére is, akit - s kedves szüleit, Dinkát és Chipst - Isten éltessen, s várjon rá nagyobb színészi karrier, mint drága édesapjára.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...