hétfő, április 25, 2011

Húsvétolós 2.0

Vasárnap kis társasozás után a kiscsajok meglátogatták a Dédi mamát, majd piros tojásokkal felpakolva a Csinszka felé vették az irányt Edit nagymamáékhoz, ahol összegyűlt a nem éppen kis család. Mert ugye Húsvét is van, de Gyuri nagypapa névnap, Attila nagybácsi és Andris büdösbogár szülinap is, szóval jó nagy buli kerekedett.

Blanka, Bori és Ádiboy egész nap rohangáltak, kergetőztek, a büdösbogarak szórakoztatták őket, így Kispapáéknak is volt kis relax.

Az eső elálltával játszóterezés is bejátszott Kispapával és némi segédlettel, majd a Kismama elvitte Borikát egy-két körös babakocsis sétára Anna nagynénivel. Borika nagyon élvezte, hogy ha rövid időre is, de ismét baba lehetett.

Blanka hazafele a kocsiban bevallott egy titkot, miszerint Ádiboy-jal volt egy kis vérfertőzés, ugyanis szájrapuszizkodtak, állítólag Ádi javaslatára. Aki még azt is mondta Blankának, hogy ez legyen titok, a szülők ne tudják meg. Állítólag.
De Blanka jól nevelt kislányként megvallotta, és a Kismama nagyon meg is dícsérte az őszinteségéért.

Hétfőn nagy nap volt, jöttek a locsolók. Reggel a Kispapa locsolta meg az összes csaját, de aztán megérkezett Gyuri nagypapa, majd K. Ábel és papája. A csajszik nagyon izgultak, és lelkesen osztogatták a festett tojást, a kivágott, kiszínezett papírtojást és a csokitojást. Ábel, úgy mint tavaly, rutinosan kis kosárral érkezett, odagyűjtötte az alkotásokat. Ügyesen szavalt, csak a Kismamát nem locsolta meg. 30 év felett már úgyis mindegy.

Ebédre Rita nagymamához mentek Kispaáék, és természetesen oda is hozott a nyuszi mindenféle jót. Kaja után játék a Kispapa régi játékaival, majd mindhárom csajszi aludt kicsit. Blanka azt kérte a Kispapától, hogy legyen övé a Rita nagymama lakása, de azért megengedi a nagymamának, hogy ott lakjon még kicsit. Kedves.

Délután újabb tojáskereső programra mentek Kispapáék, a templomi báránykák Nyuszija is megjött és hozott sok finomságot.
Ott is akadt egy két locsoló, Zolika és Apukája, valamint Gabika, aki Blankának nagyon is megtetszhetett, mert a végén szemérmesen a Mamának megvallotta, hogy nagyon jó volt Gabival játszani.

Keddi nap még szünet, de a hétfő estét a lányok meglepő vallomással zárták:
-Bori: "nekem hiányzik az ovi és a Marci."
-Blanka: "nekem hiányzik Elemér, hányat kell még aludni?" ("És Papa, írd meg azt is hogy szerelmesek vagyunk Elemérrel.")

Lesznek itt még gondok.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...