péntek, április 01, 2011

Hóforduló

Zsófika 14 hónapja vált hasznos tagjává a Kispapa családnak.

Továbbra is igen jó kedélyű csajszika, aki vadul növeszti a fogait, így mostanság kicsit nyűgösebb periódusát éli. 10 foga van már, épp a héten törtek át a rágófogai, amik nagyon megkínozták szegénykét.
Étvágya nagyon rapszodikus, első körben minden kaját elutasít, ami nem cici, aztán 2. kóstolásnál nagy kegyesen eldönti, eszik e belőle vagy nem.
A babakajákat helyből eltolja magától, már komolyabb ízekre vágyik, és ugyanazokat enné, amiket drága szerettei. Ez sajnos megnehezíti Kismama dolgát az etetés szempontjából, mert ismét bedurvult Zsófi ekcémája, ami miatt az adható kajafajták száma újra lecsökkent.
A doktornéni szerint is jobb és biztonságosabb lenne, ha a natúr, sima babakajákat kapná, amiket vagy a mama kutyul, vagy éppen üvegesek, de ezeket nem szereti. Persze a kedvence a tejfölös, tejszínes, túrós kaják, amik most  tiltólistára kerültek.
De a nagypapa húslevese továbbra is verhetetlen.

Egyre önállóbb, etetni sem igazán lehet, ő egyedül szeretne enni. Kanálla, villával, kézzel, lábbal, szájjal. Van, hogy az egész fejével a tányér fölé hajol és úgy halássza ki a szájával a kajacafatokat. 
A konyha állapota ilyenkor siralmas,és persze nem drága Zsófika takarít.

Már nagyon profin gyalogol a lakásban, az utcán, a gangon, a játszón azonban csak ölben szeret lenni, mintha félne ezektől, ott nem is hajlandó sétálni.

Szókincse ha lassan is, de bővül,de még mindig minden állat vau vau, minden gyerek Ka-Ka, bármit kér, akkor hangosan MAMa-zik. Kifejez mindent, mutogat bőszen, rázza a fejét, és kiabálja, hogy "Nem, nem", vagy 'de-de", és már most igazi nő ő is: levágja a földre magát ha nem tetszik neki valami, vagy nem kap meg valamit.

Mindent szeret, ami nem neki való, természetesen a neki való játékok hidegen hagyják. Minden kell, ami a tesóké, vagy tiltólistás. Szereti a könyveket, tépni is, és persze megenni is.

Gyakran összetűzésbe kerül Borival a játékok miatt. Blanka már nagylelkűbb, de Borika nagyon félt tőle mindent. Ha Zsófi valamit tönkretesz, Bori hangosan kiabál vele: "Zsófi, ezt most direkt csináltad??"
Borika azért néha finoman megrugdossa, ütögeti a fejét, Blanka inkább csak felemeli, és cipeli mindenhova. A 16 kg-ós a közel 10 kg-óst. Egyébként jó testvérek.

Kezd átállni a napi 1 alvásra, de éjszaka még mindig kel 2szer szopizni. Napközben is nagyon igényli a cicit, bármikor meglátja a mamát egy hosszabb idő után, rögtön szopizna, és ha nem kap, előadja a földön fetrengő hisztit.

Fújja ügyesen az orrát zsepibe. Integet, puszikat osztogat, bújik, és szeretget. Nagyon cukiság.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...