Kispapa nagyobbik kiscsajai, de főleg a 4 éves Borika, olyan korba kerültek, hogy egyre inkább foglalkoztatja őket a születés-halál témája.
A hogyan születik a kisbaba témát egyelőre nem feszegetik, illetve úgy gondolják, ők kiscsillagok voltak és onnan fentről, a mennyből költöztek le a Kismama pocakjába, és mindez történt azért mert a Papa és a Mama szerelmesek.
A halál téma feldolgozása azonban nem annyira egyszerű nekik. Szerencsére nem érte őket eddig semmilyen trauma, szeretett személy elvesztése, de mivel mostanában egyre komolyabb meséket is néznek, ezekben időnként elő elő kerül ez a téma (lásd Hófehérke, Mackótestvér, Magyar népmesék)
Blanka teljesen magától, minden vallástól függetlenül, így fogalmazta meg a dolgokat: ha meghalok, megint csillag leszek, játszom egy jót, és újra lejövök, és majd megint te leszel az anyukám, a papa az apukám. És valószínű ezzel meg is nyugtatta masgát.
Borika már nehezebb eset, nála kicsit gondban vannak Kispapáék, hogyan is segítsék neki ezt a témát feldolgozni, ugyanis ő a tragikus oldaáról ragadta meg .
Először kezdte azzal, hogy felsorolt minden ismerőst, rokont, barátot, és megkérdezte, hogy ők is meg fognak e halni. Majd a következő körben a babáit, a Barbikat kérdezte. Ezt már keményebb dió volt lekommunikálni.
Később annyival elintézte a dolgot, hogy ő bizony sose fog meghalni, mert majd elbújik, de mostmár egyre többször fakad sírva minden ok nélkül, hogy ő bizony nem akar maghalni.
Aztán van mikor a Nagymamának mondja, hogy először majd te fogsz meghalni, mert te öreg vagy, stb., aztán majd a nagypapa, és így tovább.
És mindezt úgy, hogy ez a téma egyáltalán nincs napirenden se az oviban sem itthon, de valahogy befészkelte magát Bori fejébe.
Kedves pszichológus olvasók, ötletek, gondolatok?
2 megjegyzés:
Nálunk is ezidő tájt került elő a halál kérdése. Mi nagyon sokat foglalkoztunk vele. Minden kérdésére azonnal válaszoltunk és meg is öleltük a gyereket. Bár nekünk abban könnyű dolgunk van, hogy hiszünk. Mi úgy magyaráztuk el, hogy felvettük a kesztyűt a kezünkre és kértem a lányom, dobja le a földre. Megtette, én is vele. A kesztyű volt a testünk, amire nem volt szükségünk már, a kezünk pedig a lelkünk, ami enélkül a fizikai dolog nélkül is tovább élt.
Ha nem vagytok vallásosak, akkor talán megoldás lehet egy héliumos lufit felengedni egy dobozból és arról beszélni, hogy ilyen könnyű dolog a halál is, mindenki felmegy a felhők közé. Nálunk hullámzó volt, mikor jött elő, sokszor elmúlt pár hónapra majd újból kulcsszerepet kapott.
Mi nem vagyunk híve annak, hogy az elmúlást ne tekintsük az életünk szerves részének és ezért ha pl. halott kismadarat látunk, vagy temető mellett megyünk el azonnal szóba is kerül és beszélünk róla, mint egy nagyon természetes de nagyon fájdalmas dologról. És természetesen mi is megnyugtatjuk a gyereket, hogy az öregek halnak meg először de ők már (jobb esetben; ezt nem teszem azért hozzá) szeretnének meghalni, mert fárasztó már az öreg testet cipelni, jó egy kicsit újra szárnyalni. De néha ha valaki nagyon nagyon beteg és nem öreg is meghalhat.
Nálunk is ez a téma, Simi retteg Kori lazább.
Mi azt is mondjuk, hogy örökké élni fogunk mert aki hisz Istenben az örökké él csak már nem itt. És az öregek halnak meg előbb mert ők már szeretnének meghalni, máshol élni tovább. Azért nem könnyű téma ez...
Megjegyzés küldése