kedd, szeptember 05, 2006

Esztergombában

Újabb nagy utazást tettünk, ezúttal Esztergombába, ahogyan egykoron állítólag - habár erről írásos forrásunk nincs - a Kispapa emlegette a neves királyi várost. Na nem tegnap.

Itt már járt a kiscsajszi, igaz, csak pocakban, de úgy aztán már háromszor is (Blanka anyuka sorolja is: először 8 hetesen, majd 22, illetve 33 hetesen - ilyen dátumokat csak a csajszik, bocsánat, a nők, bocsánat, az anyukák tudnak...). Na szóval háromszor is, de most úgy igaziból, igazán, először.


És hát a kis autógyáros leszármazott (Bandi, hamarost 9 hónapos lesz, pontosan 11-én), csodájára is járt, illetve hát asszem vice versa - de erről még nem mertem egy kérdést sem elgügyögni a kiscsajszinak. Állítólag a két kisember meg is fogta egymás kezét. Ezt a perverz tényt csupán a két anyuka igazolhatja, mert hát az apukák a konyhában söröztek.

A nap azért nem csupán ebből állott, mindezt megkoronázta egy nagyszerű rakott krumpli - kispapa apukájáéval versenyezhet -, illetve egy kellemes kis séta fagyival, somlói galuskával, néhány megvadult gólyával, akik szegények sárga pólóban köröztek a vár körül.

Mondani sem kell, a kis Blanka és a kis Bandi a séta alatt szunyáltak. A kiscsávó olyannyira, hogy úgy aludt el a kicsi kocsijában, hogy a fejét a kezében szorongatott fagyis tölcsérrel igyekezett kitámasztani.

Rövidre vágva, tartalmas, szép nap volt. Azóta a kiscsajszi szája be sem áll. Csak nem szerelemes?

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...