szerda, augusztus 05, 2009

Élménybeszámoló 2.0

Day 6. Csüt.

Mivel a migrén Kismama fejében még mindig tombolt, így Kispapa nem jutott egyedül messze a csajokkal, de sebaj. Volt a kertben nagy pancsolás, homokozás, srácozás, locsolás, du. nagy alvás, majd fagyizás, és este egy kis séta, ahova immáron a Kismama is tudott csatlakozni.

Day 7. Péntek

A mai nap már eseménydúsabban telt, délelőtt hatalmas pancsolás a Balatonban, sarazással, lasztizással, palacsintázással egybekötve. Majd a du. alvás után a Kiscsalád ismét felkerekedett Balatonfüredre, ahol is részt vettek egy 1 órás sétahajózáson. Kispapáék nagyon izgatottak voltak, hiszen a lányok még sosem ültek hajón, habár a Blanka már régóta vágyott erre az élményre. Bármikor áthajt a pici kocsi a Duna felett Budapesten, Blanka mindig hajózni akar. Szóval hajó elindult, de a nagy extázis elmaradt. Tetszett nekik persze, de Blanka inkább bent csücsült Kismamával, nem nagyon akaródzott neki kimennie, Borika pedig állandóan a bár felé vette az irányt, pontosabban az oda vezető lépcsőzést élvezete nagyon. A vége fele azonban Blanka kimerészkedett a Kispapával a fedélzetre, és talán mintha oldódott volna.

A nagy élményt viszont a hajózás utáni szökőkutazás nyújtotta. A füredi mólon épült ugyanis egy szuper szökőkút, mely nincs elkerítve, a betonból több lukon át tör ki a víz. Mondani sem kell, az összes Fürdene fellelhető gyermek ott rohangált bugyiban, meztelenül vagy épp fürdőruhában a vízcsóvák között, köztük persze Kispapáék kiscsajai is.

A vizezés után persze ismét egy kis fagyi dukált, majd az este már Csopakon érte a családot

Day 8 - 9. szombat-vasárnap

Az utolsó 2 nap a non stop strandolás,a kacsaetetés, a séták és a hazafelé készülődés jegyében telt. Vasárnap még meglátogatta a családot a nyaralását megkezdő Józsi Japapa, akivel a finom ebéd után még egy búcsú fagyizás is dukált a híres csopaki cukiban, amit különösen Blanka évezett, hisz ismét hódolhatott a kedvencének a híres ún. Méhecskés fagyinak. A fagyizás után Kispapáék felpakolták a kicsi kocsit, és még a nagy dugót elkerülendő, Budapest felé vették az irányt.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...