péntek, március 12, 2010

Eight days a week

Legalábbis így érzik magukat Kispapáék mostanság.

Habár kisBlanka a héten már jól volt, de így is csak 2 napot tudott az oviban tölteni, mert 2 nap összevont csoportok voltak, ma meg valami nevelési nap, így az óvónénik nyomatékosan megkérték a kedves szülőket, hogy aki tudja, ne vigye oviba a gyerekét. És persze Kispapáék nyilván meg tudják oldani.

Ami máskor nem is lenne baj, csak szegény Borikára ezen a héten igencsak rájárt a rúd, már ami a betegséget illeti, így kivételesen az ovi légköre most biztonságosabbnak bizonyult volna Blankának, mint az itthoni.. Bori, aki egyáltalán nem beteges, ezt a kórságot eléggé benyalta, még sosem volt talán ilyen kis beteg eddigi életében. Magas láz, fuldokló köhögés (minden irányba, persze nem kímélve a tesókat sem), hányás, elesettség, nulla étvágy, aludni nem tudás.
És így persze Kispapáék részéről sem...
Minden éjjel Borika 2től megjelent, mint egy kis szellem átslattyogott a hálózsákban, tűzforróan, köhögősen, és Kispapáék között próbálta átvészelni az éjszakát. Persze csak félálomban sikerült, mert ha épp nem a köhögése keltette fel,akkor Zsófi baba, aki persze ezen a héten szintén elég rosszul aldut és sokat kelt.

Végül a doktornéni újabb antibiotikum kúrára ítélte a kis betegeket, mivel sem a homeopátia, sem a kivárás, sem az egyéb házi gyógymódok sem javították a kis beteg állapotát, sőt.
De úgy tűnt, hat is, mert talán mára már kezd javulni, bár még taknyozik, de az éjszakát is sikerült hellyel közzel végigaludni, persze Kispapa azért beköltözött hozzá úgy 1 körül.

Kismama a minap arra gondolt, hogy a fizikai betegség mellett lehet hogy Borinak némi lelki betegsége is van, és ezért is gyógyul olyan lassan..Blanka is pont akkor lett nagyon beteg, mikor Bori megszületett, és nagyon sok ismerősnél tapasztaltak olyat a szülők, hogy Kistesó érkezésekor a nagyobb beteg lesz. Persze nem tudatosan, de ki tudja mi zajlik a pici lelkekben ilyenkor...

Szóval a héten elkelt azért némi nagymamás segítség a Kismamának, hogy Blankát és Zsófit néha elszeparálják a kis vírusgazdától.

Kispapáék csak remélik, hogy Blanka nem kapja vissza, és hogy Zsófit továbbra is megvédi valamennyire az anyatej. És hogy talán egyszer aludhatnak is végre.

1 megjegyzés:

Lipodresch írta...

Sajnálom!
Jobbulást nektek!

Szerintem lehet valami a dolog lelki részében!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...