hétfő, március 15, 2010

Hosszú, és mégis rövid

Forradalmi hevületben kezdett neki a Kipapa család e neves, hosszú hétvégének. Ami már eleve hosszan kezdődött, ugyanis valamilyen okból kifolyólag már pénteken nem volt ovi, szóval a Blanyesz is itthon nyomult. Persze Kispapa húzta az igát, de aztán, lassan elkezdődött a szombat.

A szombat többnyire naplopással telt, otthoni serte-pertéléssel, semmittevéssel, már ha három gyermekkel való teendők ellátása annak számít. Hol ezen veszekedtek a nagyok, hol éppen ugyanaz kellett a drágáknak, de szépen eltelt a nap, ráadásul sikerül megúszni anélkül, hogy 75-szörre a Kispapának is meg kelljen néznie a Mamma mia! című nagyszerű opuszt. Ez ugyanis a csajok nagy kedvence, ahelyett, hogy a Keresztapa zenéjét dúdolgatnák, M. Streeppel, krampóival, szerencsétlen lányával énekelgetnek. Az éccaka jó volt, ugyanis Zsófiababa átaludta az éjszakát, kb. 9-től fél 5-ig durmolt a drága. Alvással ünnepelte a hathetes születésnapját.

Vasárnap kissé mozgalmasabb volt, délelőtt Kispapáék ellátogattak a Közlekedési Múzeumba. Kismama- és pedagógus-jeggyel tök kedvező, mindössze 500 Ft, három gyerekkel. Aztán végül is nagycsaládosok is, vagy mik Kispapáék. (Március 15-én ingyenes, egyébként.) A csajok élvezték, persze leginkább a modell-vasutazást, a dombokat, hegyeket, alagutakat, állomásokat, etc. Akad igazi nagy vonat is bőven, ráadásul hajók, csónakok, illetve a vízi közlekedés jeles darabjai is képviselik magukat. (Persze voltak már itten Kispapáék, csak akkor még egy gyermek sem volt, a Fábry szövegelt itt, meg a Zagar, de az már egy másik korszak...) A lift kissé döcögős, kulcsos, s jó lassú, de azért a miénk.

Másnap Zsófika keresztszülei ugrottak fel délelőtt, már megint több gyermek volt, mint felnőtt, Suzuki Andris és Nóra baba erősítették a kisebbek arányát. Az ebéd kivételesen a fogyasztói társadalom erősítésének jegyében telt, némi hamburi és sültkrumpli társaságában.

Egy rövid alvás, nem alvás után Ádi unokatesó születésnapi partyja következett, a negyedik, egy kis pankrációval, hideg focival, kissé nyavalygós, de lassan feloldódó Blankával, tortával, Jakarival, kajával, srácozással (értsd: playmobil figurákkal való játékkal), futkározással, miegyebek. Este a fürci már kimaradt, de hát holnap ovi.

Kokárdás, fehér blúzos, ünneplős. (A kokárdától, a Blanka mintha ma megijedt volna. Először tetszett neki, de amikor már fel kellett volna szúrni, már inkább nem kellett. Hogy holnap ebből mi lesz?)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...