hétfő, június 20, 2011

Év vége, lila szem, buli

A kiscsajoknak pénteken befejeződött a meló, pár hétre ugyanis búcsút vettek szeretett ovijuktól, és megkezdték a jól megérdemelt szabadságukat.

Borikának a búcsú igazán maradandóra sikeredett, mert pénteken az udvaron az egyik kis csávóval futkározva, sikerólt lefejelni a fa vonat sarkát, amitől a szemhéja és az arca igencsak feldagadt. Másnapra az arca már szebb lett, viszont azóta a jobb szemhéja és a környéke a lila-kék-sárga-zöld színekben pompázik. Kismamától páran meg is kérdezték, hogy kisminkelte-e a gyereket. Elég rémísztő látvány. De más baja szerencsére nincsen.

Szombaton egy év végi záróbuliba voltak hivatalosak a csajszik Blanka ovistársához, Tomihoz. Hatalmas party, a Süni csoport több mint fele képviseltette magát, lufik, vízipisztolyok, süti hegyek, egy kis foci a botlábúakkal. A felnőtteket pár kiló sült husi, vízipipa és flipper várta. A csajszikat majdnem 9-kor sikerült csak hazavezérelni.

A vasárnap már a pakolás jegyében telt -egy könnyed ebéd a Darshanban azért belefért -, mert hétfőtől a nagyok megkezdik a szokásos tóalmási nyaralást nagymamáékkal és Ádí boy-jal, majd pár nap Pest után a Balaton felé veszik az irány.


Kispapáék pedig élik az egygyerekesek életét Zsófikával.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...