csütörtök, január 21, 2010

Neverending story

Ma volt Kismama a szokásos CTG-n, Kispapa oltalmazó karjai alatt, és a doki bácsija is megejtett egy vizsgálatot, amely ismét új hírekkel szolgált. A változatosság ugyebár gyönyörködtet.

Zsófi baba ezúttal fejvégűnek bizonyult, a Kispapa lassan meg is fejtette e szép szófuvallat értelmét: normálisan, fejjel lefelé küzd a gyermek, tehát minden OK. Kismama mintha tegnap érzett volna valami új pozíciót - a Kispapa ekkor már biztosan aludt - de nem akarta elkiabálni a helyzetet, hiszen a kiscsaj (azaz B3, aki ZS(1), illetve hármaska) az elmúlt héten legalább 5 különböző pózban volt. De most úgy tűnik, megtalálta a helyét, így is maradhatna a drága.

Különlegesebb tornamutatványokat nem mert azért kipróbálni a Kismama - mindenesetre köszönet a tippekért -, korábban ugye éppen az volt az orvosi javallat a méhszáj-para miatt, hogy semmi mozgás. Viszont kapott valamilyen homeós bogyót (Pulsatilla), ki tudja, az is lehet, hogy az segített.

A méhszáj a dokibácsi szavaival élve "kellemesen alakul", így a természetes szülés talán ismét elérhető közelségbe került. De a kórházba befektetés, ami jövő hét elején lett volna esedékes, mindenképp elnapolódott.

Mindenki feljöhet a (magzat)víz alól!

6 megjegyzés:

Lipodresch írta...

Jaj de jó! Csak így tovább!

Virág írta...

Wow!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Reméljük nem gondolja meg (újra) magát!!! ;)
Mi ügyünkben nincs fejlemény, sikítok, ha lesz! ;)
Drukkolok a finish-hez!!!! Remélem a blogba megírjátok azonnal, ha akcióba lép a Zsófigyerek!

Névtelen írta...

Köszönjük a drukkokat :) én is remélem, nem fordul már vissza, ma (hétfőn) még mindig fejvégű volt a dióoki szerint, szóval bízom benne, elég nagy már ahhoz, hogy nincs kedve akrobatázni.

Mindenképp írunk, ha van vmi, vagy beindult vmi, de még egyelőre csak várakozunk...

K.

Brigi írta...

Drukkolunk mi is nagyon és várjuk a híreket a harmadik gyerkőcről. Marcinak közben január 16-án megérkezett a várva-várt kis tesója. Képek vannak fenn az iwiw-en.

Névtelen írta...

Brigg, gratulálunk!

jvdori írta...

Még mindig semmi? :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...