szombat, január 30, 2010

Still 2in1

Ma délelőtt volt bent Kismama és Kispapa ctg-n, és vizsgálaton a kórházban. Ilyenkor tök jó menni, szombaton ugyanis sehol senki, még le is lehet ülni, a büfében sem kell sorban állni. Csak az újságosnál kell vigyázni, mert előfordul, hogy tegnapi újságot adnak. S habár egy újszülöttnek minden új, azért a tegnapi újságnál nincs túl sok feleslegesebb dolog. De eme okfejtés, asszem most túl sok mindenkit nem érdekel. (Csak a Kispapa egyszer olvasta a Hat séta a fikció erdejében című művet, s abban volt, hogy például így is lehet fokozni a feszültséget.)

Node. Mivel minden ideális lenne a mai, szombati szüléshez - gyerekek felügyelete megoldott, doki bács és szülésznő is bent van a kórházban -, a doki bácsi jól "megvizsgálta" a Kismamát, kicsit rásegítve a dolgokra. A méhszáj jól alakul, de burkot nem repesztett, mert a szülőszobában minap leszakadt a mennyezet - most is éppen munkás bácsik toldozták-foldozták -, így néhány egyágyas szobából varázsoltak paravánokkal elválasztva több ágyast. A havazás, front miatt a szülőszobán egyébként teltház volt, ebből a folyósókon azért sok minden nem látszott. Úgyhogy a dokibácsi azt mondta, szüljenek Kispapáék este, esetleg holnap. Okidoki.

A doki bácsi szerint amúgy, ha Zsófi és a Kismama szervezete készen áll a szülésre, akkor nagy eséllyel estig beindul a folyamat a vizsgálattól. Ha meg nem, akkor nem kell siettetni, keddig úgyis van ideje. Időnk, mint a tenger.

Azóta enyhe fájások érkeznek Kismamának, de rendszertelenül, szóval a homokóra pergését Kispapáék otthonról követik figyelemmel.

Hamarosan jelentkezünk. Így vagy úgy.

2 megjegyzés:

samu írta...

NAGYON SZORÍTOK!!!!
egy szintén vízöntő zsófi.

Virág írta...

Jajjjj, de libabőrös lettem....Drukkhegyek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...