kedd, május 18, 2010

Ovis évzáró

Ugyan még csak május közepét írunk, de az ovis tanév lassan véget ér, így ma Kispapa és Kismama a Süni csoport évzárójára volt hivatalos.

Előtte volt egy kis izgalom, hogy vajon KisBlanka mennyire vesz majd aktívan részt az ünnepségen, tekintve az előzményeket, de a csajszi minden várakozást felülmúlt.

Na nem csak ő, hanem az egész csoport. Annak ellenére, hogy ők még a hagyományos kiscsoportnál is kisebbek, hisz ők a pici csoport, profi kis performance-t nyomtak jó 20 percben. A műsor az egész évben tanult versek, mondókák, dalok egyvelegéből állt, 4 évszakra lebontva. Voltak egyéni számok, amikor 2-3 fős kis csoportok szavaltak, majd ezt váltották a közös rituálék. Néha vegyült egy kis néma spontenaitás egy-egy előadó produkciójába, de még bárki lehet megasztár.

A karácsonyi műsorral ellentétben most senki nem szaladt oda sírva anyukájához, senki sem sült ropogósra az előadásába, látszott, hogy ez a pár hónap is sokat számít ebben az életkorban.

És ami KisBlankát illeti, nagy dicséretnek örvend. Hiszen nemcsak a közös részeknél szavalt, énekelt aktívan, hanem amikor egyénileg, harmad magával kellett kiállni a szülők elé és szavalni, akkor is nagyon ügyesen helytállt. Olykor legalábbis nagyon jól tátogott. Közben persze kereste a szoros szemkontaktust Kispapával és Kismamával, de ez így van jól.

Az óvónénik is nagyon megdicsérték. Úgy tűnik, tényleg hatott a múlt heti lelkifröccs.

5 megjegyzés:

Gulácsi Orsi írta...

De ti azért sírtatok, ugye? A meghatottságtól.

Névtelen írta...

hát mi nem :) nem vagyunk azok a nagyon meghatódóak..meg ha sírtunk volna,lehet h blanka is sírt volna...

így inkább lelkesen mosolyogtunk :)

K.

Virág írta...

Tök véletlen megnéztem a ticker-eket és holnap van Blanyesz szülinapja??????????????

kispapa írta...

Virág, akkor sztem valamit rosszul írtunk be anno, mert nem holnap, hanem szombaton, 22-én, szóval mindjárt :)

holnap kereslek!

k.

Virág írta...

Ja, látom, ma azt írja ki h 11 hó és négy hónap, nekem is ilyen volt, aztán lecseréltem olyanra, ami napot is számol.. na, akkor majd szombaton köszöntök! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...