szombat, május 22, 2010

Tortát és cirkuszt!

KisBlanka ma 4 éve, hogy megszületett- , bár hivatalosan csak este 21.55-kor, de azért már dukált neki egy szerényebb buli és egy cirkuszi látogatás.

Na de csak szépen, sorjában.

Pénteken a Kismama itthon már sürgött, forgott, KisÁbel mama segítségével, pizzát, tortát sütöttek, lufikat fújtak, pakoltak, készítették a buli helyszínét. (A Kispapa a melóhelyen húzta az igát, de előző este azért szeletelt, pucolt egy kicsit.) Borika és kisÁbel fűtötte a hangulatot, ők is készültek nagyon a bulira.

Kispapa 4-kor felvette a csajszit az oviban, és onnan már többed magukkal indultak el a fergeteges buli helyszínére. Pont megúszva az esőt. Jött ugyanis Zita, a legjobb barátnő, Hanna, a másik jó barátnő, utóbbit elkísérte kisöccse is Áchim, de aztán befutott a híres Tomi ovistárs, a srác a térről, és természetesen nem hiányozhatott a nagy Ő sem, K. Ábel, kiskorú.

A buli részvevői kezdetben nemek szerint külön váltak, a fiúk vonatoztak - miután Kispapa összeépítette nekik a nagyszerű Thomasos sínpályát -, a csajok öltözködtek, hajpántokat cseréltek, rajzoltak, aztán kezdett összemelegedni a banda. Tomi és Hanna még fa tortát is sütöttek Blankának, imitálva az oviban lévő szülinapi köszöntős hagyományt.
Fogyott a pizza, az üdcsi, majd jött a finom torta. A gyertyaelfújást ismételni kellett, mert Borika megelőzte Blankát, aki ezt eléggé nehezményezte, de aztán ő is fújhatott. Négyet.

Később forrósodott a hangulat, egy két tánc is befigyelt a Maszkabálra, sőt, a végén, Blanka, Ábel és Tomi már Bori ágyát is birtokba vették. Bunkert építettek, és elbújtak Bori farkas elől.

A bulinak 9 körül a zord szülők véget vetettek, de talán nem is baj, mert a kis csajokat alig lehetett így is ágyba parancsolni, annyira pörögtek. Szegény Zsófika is kb. fél órát sírt elalvás előtt egyhuzamban, annyi input érte. Pedig ő aztán tényleg nem egy sírós baba.

Szombat reggel aztán nagy izgalommal keltek a csajszik, hisz a Kispapa család ellátogatott a híres Fővárosi Nagycirkuszba, az Úton a bohóc c. előadásra. Zsófika is elkísérte a nővérkéit, ő a hordozóban ill. Kispapa kezében nagyjából átaludta az eseményeket. A csajok nagyon élvezték az előadást, bár Borika kezdetben párszor elmondta, hogy hazatérne, de aztán megnyugodott. Blanka teljesen odavolt, legjobban a bűvész tetszett neki, ahogy a nénit mindig átöltöztette 5 mp. alatt, szebbnél szebb ruhákba. Ezt a teljesítményt reggelente is végre lehetne hajtani, Kispapáéknál a 3+1 csajszival.

Az oroszlánoktól Blanka kicsit félt először, aggódott, hogy megeszik az idomárt, és nem tetszett neki a nagy foguk, de mikor az állatok bemutatták taps tudományukat, velük is megbarátkozott. Borika a végén annyira belejött, hogy a feje fölötti tapssal adott hangot elégedettségének.

Hazafele persze elszakadt a cérna mindkettőnél, kicsit sok volt ez így nekik. (2×1 órás volt a cirkusz délelőtt 11-től, no meg az élmény is akadt.) A kocsiban e is laludtak rögtön a 10 perces út alatt, de ahogyan az lenni szokott, amikor Kispapáék felcipelték, és ágyba tették őket, rögtön magukhoz tértek, és azóta is tart a buli...

3 megjegyzés:

Lipodresch írta...

Hűha...

Idén én is terveztem, hogy összehozunk egy szülinapi bulit de végül elszállt a bátorságom. :(

Berezeltem, hogy is fogom tudni levezényelni.

Látom vannak nálam bátrabbak! :)

Lipodresch írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
kispapa írta...

Marcsi, egyelőre sztem pont még ez a korosztály, ahol nem kell túl sok mindent csinálni, nagyjából elvannak magukkal, más játékainak a felfedezésével. Igazából ki se jöttek a gyerekszobából..Így könnyű volt, csak a kajáról kellett gondoskodni.

Na attól én is már parázom, hogy 5-6-7-8 stb. évesen már konkrét program elemeket kell majd belevinni a buliba, vetélkedők, stb....

arra még gyúrunk mi is :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...