szombat, május 21, 2011

Múzeumok majálisa és az előszülinap

A hétvége már az Ünnep jegyében kezdődött Kispapáéknak, kivételesen 8-ig aludt mindenki, ami tényleg ritkaság számban megy mostanság. Persze Zsófi azért kétszer szopizott éjjel, Borika pedig már hajnali 1-kor átköltözött Kispaáékhoz...

Miután sikerült mindenkinek felöltözni, pisilni, kakilni, megint pisilni, inni, átöltözni kb. 10-kor sikerült elindulni a közelben lévő Nemzeti Múzeumhoz, a Múzeumok Majálisára. A csajszikák nagyon élvezték, találkoztak az igazi TV macival és haverjával, sőt, még fotózkodtak is vele. Pontosabban csak Kispapa és Blanka, mert Borika félt. Aztán készült szép fejdísz, sőt még a Mamának is csináltak egyet a csajszik. Útközben találkoztak pár ovis cimbivel is.

Sophiékkal karöltve még egy kicsit bámulták a madárhangon csipogó bácsit is a csajok, aki kis kalitkában üldögélt.
Hazafele nagy volt az öröm, mert Kispapa leintett egy Kálvin téren álldogáló riksát (kiderült, hogy a "vezetője" - szintén Kispapa - teljesen véletlenül ugyanaz a srác volt, aki nyáron Blankát, Ábelt és Kispapát már egyszer elvitte egy éjjeli freeride-ra a Szabadság téren.) hogy hazafuvarozza őket. Kismama pedig buszozhatott haza Zsófikával.

Délutáni alvás után pedig ellátogatott Kispapáékhoz Rita nagymama, Gyuri nagypapa és Edit nagymama, hogy Kispapáékkal közösen odaadják Blankának a nagy ajándékot, a csodaszép lila bringát, kis virág matricákkal.

Holnap pedig nagy nap lesz, ovisbuli és 5. szülinap.





Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...