vasárnap, május 29, 2011

Party time

Vírusok mellett sem áll meg az élet a Kispapa familyben, a hétvége nagy pörgést tartogatott a csajoknak.

Péntek délután az oviban gyereknapi ovibulit tartottak, ahova szülők is mehettek. Minden teremben más-más foglalkozást vezettek az óvónénik, volt festegetés golyóval, fésűvel, táncház, gyurmázások, cukorgyüjtés, büfé, könyvvásár. Kispapa alig bírt magával a sok kreatív cucc közt. 

Kismama kicsit magára hagyta beteg Zsófit a Nagymamával, és besegített az ovis büfében. Addig Kispapa gyurmázott a csajokkal, festett, majd kiegészülve a mamával próbálták a csajszikat a különböző foglakozásokra invitálni.

Mivel a kórházasdit sikerült megúszni, ezért Blanka 2. bulija sem került lefújásra, hisz a nagy lányok jól voltak, Zsófi pedig főleg Kismama hátáról vagy Kispapa kezéből figyelte az eseményeket. Szombatra amúgy már kezdett jobban lenni, de még mindig semmit nem evett, nem ivott - a cicin kívül. Kispapáék keservesen pórbálták a szájába adagolni a nurofenes fecsekndővel a folyadékot, de mindent köpött vissza. Hosszú idő után megint anyatejes kakija lett, mert mást nem igen kért a drága.

Blanka aggódott is, hogy Zsófi betegsége miatt majd meghiúsul a buli, de szerencsére a meghívottak sem gondolták úgy, hogy inkább nem jönnek. Így aztán ellátogattak Kispapáékhoz. KisEmma, Hanna, szüleik és a pocaklakó Dórijuk, na meg eljött a nagy Nagy család is, Korival, Simivel, PocaklakóBoldival. De eljött K. Ábel és szülei, Gergő baba és szülei (Bori keresztszülők), na és természetesen Ádiboy, az egyik unokatesó. Aztán a buli végére beállíttottak a büdösbogár bátyusok is, és a végén egy fergeteges pankráció zárta az estét. Azért hál' Istennek egy ideig nem lesz szülnap.

Este itt aludt Sándor büdösbogár (alias Andris) csak úgy, és a csajok nagyon örültek a 14 éves unokatesó társaságának, alig akarták békén hagyni.

Vasárnap pedig, ha már gyereknap, a Kismama elvitte a nagylányokat a Bogyó és Babóca c. remekmű 2. szériájának a vetítésére, míg Kispapa Zófit felügyelte. A csajszik tök élvezték, különösen Borika, aki egy nap 4-szer is végig tudná nézni egyhuzamban... Ötletes mozaik.

A mozi után pedig Kismama tesójáéknál folytatódott a gyereknapi buli, sütögetésel a kertben, focizással - kikapott a Barcelona -, kis pihivel. Blanka és Ádi szájra puszizkodtak nagy titokban, Borika továbbra is rettegett Noki kutyustól, Zsófi viszont teljesen oda volt érte. Zajlik az élet.

Egyébként mára már Zsófika is kezdett magához térni, lement a láza, hajlandó volt néhány korty vizet elfogadni és pár kocka husit benyomni egy fél paradicsommal.

De persze még mindig cici-cici-cici, 2-3 óránként.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...