csütörtök, július 01, 2010

Zsófi baba 5 hónapos

Bizony, öregszik a csajszi, Blanka meg is jegyezte, hogy "az 5 az már nagyon sok".

No de mit is tud Hármaska?

-Még mindig csak anyatejjel táplálkozik. Habár nem olyan kis szumóbirkózó, mint annak idején Borika volt, de azért ő se panaszkodhat a kis csülkeire.
-Az éjszakákat még mindig nem alussza át, általában egyszer kel, de mindig változik, hogy épp hánykor. Van hogy azért kétszer is kelti édesanyját, de szerencsére egy gyors szoptatás után rögtön visszaalszik.
-Nagyon kis mozgékony, hátról hasra simán forog mindkét irányba, és olykor már vissza is sikerül neki fordulni,de ez még inkább véletlenszerű. Emiatt is időnként felsír éjszaka, mert álmában megfordul, de nem tud visszagurulni, mert a lába beakad a rácsba. Amúgy jól elvan hason, már nagyon tornázná magát előre, a fenekét tolja fel állandóan, de előre még nem halad kis kukacként.
-Profin nyúl a tárgyak után, és mindent a szájába tesz, szóval lassan veszélybe kerülnek nővérkéinek a játékai.
-Még nincs foga, de állandóan nyáladzik.
-Nagyon ritkán kakil - ez ugye anyatejesnél nem para - viszont annál büdösebbeket pukizik.
-Mosolygós, vidám baba, de kezd megijedni az idegenektől, sokszor ismerősöktől is, és akkor hangosan sír.
-Továbbra is "angyalgyerek", de tényleg. A lényeg, hogy a pocak tele legyen, és akkor kerek a világ. Nem sír, csak ha álmos, de ha akkor leteszik Kispapáék, simán mindenhol alszik: kendőben, babakocsiban, ágyban. Sose kell altatni, a lényeg, hogy a hüvelykujja a szájában legyen.
-Hangosan karattyol, kiabál, buborékokat fúj.
-Egyelőre hangos kacagást csak a nővéreinek, olykor Kispapának és kisÁbelnek tartogatott, másoknak még csak néma telivigyor jár.
-Napirendje kialakulóban, ha épp a csajok programja nem húzza keresztbe. Általában háromszor alszik egy nap, 1-1,5 órákat.

Nagycsajszik továbbra is körülrajongják, bár azért Bori időnként nem kíméli: ma is azt játszotta például, hogy Zsófi feje fölött lépkedett, játékból...

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...